Környezetvédelem Áder János köztársasági elnöksége alatt – podcastinterjú

Áder János Kék bolygó

A Green Policy Center podcastinterjút tett közzé Kőrösi Csabával, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetőjével. Az Áder János elnöksége idején a KEH által végzett környezetvédelmi tevékenységet értékelik az interjúban.

A Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság Áder János kezdeményezése nyomán jött létre. Az intézmény eddigi, hétéves működése alatt Kőrösi szerint mindig is elsődleges szempont volt a pragmatizmus, vagyis a folyamatos megoldáskeresés. Úgy látja, ez idő alatt Magyarország fontos lépéseket tett a fenntarthatóság felé. Erre példa a 2021-es Planet Budapest Expo konferencia, amelynek köszönhetően fontos fejlődéseket értünk el a nemzetközi klímapolitikában.

Maga a köztársasági elnök, Áder János személyesen is sokat tett a környezetvédelem előmozdításáért. Kőrösi az interjúban elmondta, hogy „amikor Áder János a nemzetközi vizes és katasztrófákkal kapcsolatos tanácskozásokon vagy klímacsúcsokon felszólalt, ott elkezdtek Magyarországra figyelni”.

A podcastből kiderül, hogy Kőrösi Csaba jó eséllyel pályázik most nyáron az ENSZ közgyűlésének elnöki pozíciójára. Ha megválasztják, elnökként arra törekszik, hogy a kihívásokat integrált rendszerben sikerüljön értelmezni és megoldani. Úgy gondolja, hogy a geopolitika és a fenntartható fejlődés komoly kihatással van egymásra. A legtöbb kockázati tényező pedig nem is feltétlenül a geopolitikában, hanem a fenntartható fejlődésben rejlik.

Erre hozza példának az orosz–ukrán háborút. A világ gabonatermelésének 25, az ENSZ humanitárius tevékenységében használt gabonának pedig 85 százaléka a háborúzó felek területéről származik. Ezeknek a forrásoknak az elapadása nagyon gyorsan vezethet élelmezési és regionális szintű problémákhoz.

A beszélgetésben azt is elmondta, hogy az ENSZ-tagállamoknak őszintén szembe kell nézniük önmagukkal. Meg kell vizsgálniuk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem – a kitűzött fenntarthatósági célok közül.

A teljes felvétel itt hallgatható meg.

A címlapképen Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak 2022. április 22-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!