Kaszab Zoltán: Csak felfelé lehet bukni a baloldalon

Csak felfelé! - ezzel a szlogennel indította útjára kampányát még az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter, akinek akkor talán még fogalma sem volt róla, hogy a lelkesítőnek szánt mondat maradandóbb lesz, mint országos politikai karrierje.

Furcsa módon éppen a Demokratikus Koalíció volt az, aki Márki-Zay szlogenjét először alkalmazta a gyakorlatban. A DK-ban ugyanis nincs olyan választási vereség, amelynek következménye lenne. Jól mutatja ezt Gy. Németh Erzsébet karrierje, aki – bár 1994 óta aktív politikus – sosem nyert még egyetlen választást sem. Olyannyira nem, hogy olyan országgyűlési és polgármester választásokon is alulmaradt, amikor éppen aktuális pártja sikert sikerre halmozott. Politikai közössége ennek ellenére mindig megjutalmazta nemcsak bejutó listás – fővárosi, vagy országgyűlési – hellyel, hanem valamilyen tisztséggel is, így lehetett a többi között fővárosi frakcióvezető, az Országgyűlés egyik bizottságának elnöke, vagy épp 2019 óta főpolgármester-helyettes. Pedig győzni akkor sem tudott a XVII. kerületben, ahol polgármester-jelöltként indult. Aztán a történelem ismételte önmagát, hiszen

az előválasztáson Budapest 2-es számú választókerületében 69-31%-os arányban kapott ki a Momentumos Orosz Annától. Ugyanakkor karrierjében ez sem okozott különösebb törést: befutó helyet kapva a baloldal listáján könnyedén parlamenti képviselő lett.

A DK személyzeti politikája szerint valami ilyesmi lehet a siker receptje, hiszen Gy. Németh megüresedett főpolgármester-helyettesi székébe sikerült azt a Bősz Anettet ültetniük, aki elődjéhez hasonlóan szintén egyetlen választáson sem nyerte még el az emberek bizalmát. Na jó, legyünk megengedőek: Gy. Németh Erzsébettel szemben ő legalább az előválasztáson győzni tudott. A mérhetetlen támogatottsággal rendelkező Liberális Párttól a DK-hoz igazolt politikus azonban április 3-án kikapott az érdi választókerületben a Fidesz-KDNP színeiben induló Aradszki Andrástól annak ellenére is, hogy a körzetet előzetesen baloldalinak mondták és annak ellenére is, hogy férje, Csőzik László az összefogás jelöltjeként polgármesteri címet szerzett Érden. 

A DK-nál azonban ez nem számított és bukott érdi jelöltjüket egy főpolgármester-helyettesi címmel vigasztalták.

Gy. Németh Erzsébet és Bősz Anett története hűen tükrözi azt, hogy a baloldal miért tart ott, ahol. Amikor ugyanis nem a valós teljesítmény és a választópolgárok véleménye számít, csak a hűség és a személyes beágyazottság, akkor a politika egyre távolabb kerül az emberektől. Ez a folyamat csúcsosodott ki április 3-án, amikor is a baloldal majdnem 800 ezerrel kevesebb szavazatot szerzett, mint 4 éve. És amíg a személyzeti politika fontosabb lesz, mint a tartalmi megújulás, addig ezeknek a pártoknak továbbra sem lesz mondandójuk potenciális választóik számára. Ha így folytatják, lehet, hogy 2026-ra még 800 ezerrel kevesebb szavazójuk lesz. Egy dolgot ugyanis megtanulhattunk ezektől a pártoktól az elmúlt 12 évben: mindig van lejjebb.

Kaszab Zoltán: Európa ismét lábon lövi magát

Kaszab Zoltán: Komoly marakodás indult a baloldalon

Kaszab Zoltán: A Jobbik nem tudta átverni (volt) szavazóit

A címlapképen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke látható a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre