Kulturális revízió Rákóczi fejdelemmel
– Az alapítvány több, mint harminc éve működik, de mivel is foglalkoznak pontosan?
– A Teleki László Alapítványt 1991-ben hozták létre. Az intézmény működése két nagy korszakra bontható. Az első 2006-ig tartott, amikor az akkori kormány megszüntette a közalapítványt. Addig a fő feladatunk egy Közép-európai Kutatóintézet működtetése volt. 
2007-ben magánalapítványként ismét létrehoztuk a Teleki László Alapítványt, de már nem azzal a céllal, hogy kutatóintézetet működtessünk, hanem a határainkon túli magyarsággal kapcsolatos legkülönfélébb feladatok ellátására.
Elsősorban az épített örökségek megőrzése lett a tevékenységünk fő profilja: azaz a kutatás, a dokumentálás és a helyreállítás.
Az alapítvánnyal 2015-től a Rómer Flóris-terv keretén belül kormányzati programot bonyolítunk le. Több száz helyszínen dolgoztunk és dolgozunk jelenleg is a Kárpát-medence számos pontján.
– Miért olyan fontos a magyar államnak, hogy az országhatáron kívül is ellássa ezeket a műemlékvédelmi feladatokat?
– Azért, mert a trianoni országvesztést követően azok az országrészek kerültek el az anyaországtól, amelyek a magyar múlt szempontjából igen jelentősek.
Gondoljunk csak bele, hogy Felvidék, Kárpátalja és Erdély éppen azon részei az egykori Magyar Királyságnak, amelyeket a török hódoltság nem érintett.
Ott a középkori műemlékállomány máig igen jelentős. Ugyanakkor különböző okok miatt ezek az emlékek sok esetben igen veszélyeztetett helyzetben vannak. A szomszédos államok ugyanis nem mindig törődnek a magyar emlékekkel.
Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak azok a kis falusi templomok, ahol sokszor már szórványhelyzetbe került a magyarság, vagy már teljesen meg is szűnt a magyar gyülekezet.
A magyarság visszaszorulásától függetlenül ezeknek az emlékeknek a megmentése ugyanolyan fontos, mert múltunk részei. Ezek a középkori templomok, mutatják a magyarság egykori ott-tartózkodását. A levéltári dokumentumokat pillanatok alatt el lehet tüntetni, ha rossz kezekbe kerülnek, egy épületet azonban nem. 
– A múlt héten a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Boris Kollár szerint Magyarország „felparcellázza” Szlovákiát. Nem jelent-e problémát az egykori magyar területen élő utódállamoknak a magyar múlt megőrzése?
– Amit Boris Kollár mondott az egy akkora butaság, amelyet nem is lehet minősíteni. Egy-egy hasonló politikai megnyilatkozástól eltekintve én csak arról tudok beszámolni, hogy sem a munkatársaim, sem pedig én ilyen hozzáállással nem találkoztam sem Szlovákiában, sem pedig máshol.
Úgy gondolom, hogy régen túl vagyunk azon a gondolkodáson, ami azt mérlegeli, hogy hogyan lehetne visszaszerezni a határon túli területeket.
A jövő nem a határmódosításoké, hanem az együttműködésé. A borsi Rákóczi-várkastély felújítása erre a legszebb példa. A felső-bodrogközi szlovákok, akik eljöttek megnézni az ott létrehozott Rákóczi-kiállítást, nem azt mondták, hogy Magyarország vissza akarja foglalni a Felvidéket, hanem azt, hogy kár, hogy nem a szlovákok csináltak hasonló színvonalú felújítást és kiállítást. 
– A borsi várkastély felújítása után most az intézményt működtetik?
– Igen, ez a nagy projektünk, amely többéves munka után tavaly júniusban került átadásra, amelyről akkor beszámoltam lapjuknak. Igazi kihívást jelentett, hogy hogyan is lehet a határainkon kívül egy ilyen méretű épületegyüttest felújítani és működtetni.
Mondhatni, hogy a borsi Rákóczi-várkastély esetében egyfajta „kulturális revízió” történt, hiszen ennek az épületnek 45 évre Magyarország lett a gazdája.
Úgy érzem, hogy II. Rákóczi Ferenc szülőhelye már régóta megérdemelte azt, hogy méltóképpen fogadhassa a látogatókat.
– Ha jól tudom, az ilyen nagy projektek mellett a Teleki László Alapítvány egy népi építészeti programot is koordinál.
– Igen, személyes szívügyemnek tekintem a Népi Építészeti Programot is, amely jelenleg a határainkon belül érhető el. Amíg Nyugat-Európában a paraszti kultúrának a tárgyi hordozói, épületei már réges-régen eltűntek, addig Magyarországon még szép számmal megtalálhatók.
Épített örökségünknek ezt a részét is jó lenne megmenteni, megőrizni az utókor számára.
Ezzel az értékmentő munkával nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az idő múlik és a globalizáció ízlésformáló szemléletmódja sok szempontból kegyetlen az épített emlékeinkkel. Sokan vannak úgy, hogy már nem is akarják a régi ingatlanjaikat megmenteni. A 21. század mindent kidobó szemlélete pillanatok alatt radírozza le ezeket az emlékeket úgy, mintha sohasem léteztek volna. A kormányzati segítség ezen kíván változtatni. Anyagi támogatást, szakmai irányítást nyújt ezen emlékek megmentéséhez. 
– Mi lehet az oka annak, hogy a mai ember kevésbé kívánja megőrizni múltját?
– Azzal tudom ezt magyarázni, hogy a fejlődéssel, a technikai forradalommal, a minket körülvevő digitalizáció hatására kikerültek a fókuszunkból a múltbéli dolgok, értékek.
Mindazok, amelyek évszázadokon keresztül meghatározták az emberi gondolkodást és a magyar közösségek életét.
Így van ez a régi épületeinkkel is: mindaz, amely egykor meghatározta az emberi élet színtereit, az végérvényesen megváltozott. Az újításokra természetesen szükség van, egy bizonyos fokig tudomásul kell venni őket, de nem szabad, hogy minden csak az okoseszközök képernyőjére és a virtuális valóságra korlátozódjon. Ha nem vagyunk elég óvatosak, és nem igyekszünk örökségünk megóvásában, akkor múltunk teljesen eltűnik, gyökértelenné válunk. Nekünk az a feladatunk, hogy megpróbáljuk megmenteni mindazt, amit csak lehet.
Tóth Gábor
A magyar múlt megmentéséért küzd egy maroknyi műemlékes szakember
A magyar múlt megmentéséért küzd egy maroknyi műemlékes szakember
Kiemelt képünk forrása Teleki László Alapítvány.
