Semjén: Megalakult a KDNP országgyűlési frakciója

Megalakult kedden a Parlamentben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek élére ismét Simicskó Istvánt választották – jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke sajtótájékoztatón.

Elégedettség

Kiemelte: a képviselőcsoportnak 18 tagja lesz, eggyel több, mint az előző ciklusban, ezzel az Országgyűlés második legnagyobb frakcióját adják. Semjén Zsolt elmondta, minden korábbi, az előző ciklusban szerepet vállalt képviselőjük ismét képviselő lesz. A frakció új tagja Mihálffy Béla. Kérdésre a kormány összetételéről elmondta: Rómában, a Szentatyánál tett látogatás után szövetségi megbeszélést folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel és áttekintették a következő kabinet szerkezetét. Semjén Zsolt kiemelte: az előttük álló kihívásoknak megfelelően kell kialakítani a kormány szerkezetét és ehhez igazodva kell megtalálni a minisztereket.

„A miniszterelnök a KDNP-sek teljesítményével elégedett volt, és a KDNP-sek is elégedettek lehetnek a következő kormányban betöltendő helyükkel”

– mondta Semjén Zsolt.

Jelezve: a további bejelentések természetesen Orbán Viktor kompetenciájába tartoznak. Nem akarnak beleszólni, hogy az ellenzék egyes frakciói hogyan állapodnak meg egymással az egyes parlamenti helyekről, tisztségekről. Mi közünk hozzá? Állapodjanak meg a helyek egyharmadáról, ahogy tudnak! – szögezte le egy másik újságírói felvetésre. Kijelentette: ha valaki nem teszi le a képviselői esküt, nem gyakorolhatja a képviselői jogait.

Folytatják a munkát

A pedagógus szakszervezetek bérigényéről azt mondta: néhány héttel, illetve nappal a választások előtt próbálkoztak sztrájkkal, tüntetéssel. Emögött nem lehet nem észrevenni a politikai motivációt. Megjegyezte: ahogy megalakul az új kormány, a tanárok igényeivel érdemben fognak foglalkozni, és készek arra, hogy előrelépést tegyenek az ország teherbíró képességének megfelelően.

A május 1-jén lejáró élelmiszerár-stopról azt mondta: az intézkedés mind szociális, mind az infláció leszorítása tekintetében bevált. Szerdán lesz kormányülés, át kell nézni az inflációs számokat, nemzetközi trendeket és ezek alapján a kabinet dönt majd. Simicskó István, újraválasztott frakcióvezető hatékony szereplést ígért a következő parlamenti ciklusra is. A KDNP szempontjából hangsúlyos helyen említette a családtámogatási rendszert, a nemzetpolitikát érintő kérdéseket, az egyházügyi témákat, és jelezte: továbbra is kiemelt ügyként tűzik zászlóra a teremtett világ védelmét. Közölte: négy helyettessel dolgozik majd, Harrach Péter, Vejkey Imre és Szászfalvi László mellett új frakcióvezető-helyettes lesz Nacsa Lőrinc, aki a frakciószóvivői tisztséget is betölti majd. Latorcai János személyében, az Országgyűlés alelnökeként garanciát látnak a megszokott határozott és gyors ülésvezetésre.

A KDNP-frakció tagjai alapvetően ugyanazt a munkát végzik majd, mint az elmúlt négy évben és ugyanazokban a bizottságokban. Várhatóan KDNP-s elnöke lesz továbbra is a mentelmi és az igazságügyi bizottságoknak. Emellett négy alelnöki helyet kértek és valamennyi képviselő bizottsági helyet kap. A frakcióvezető rendkívül nagy felelősségnek nevezte, hogy a második legnagyobb képviselőcsoportja lesz a KDNP-nek. Értékelése szerint korrekt ajánlatot kapott az ellenzék az Országgyűlés alakulását előkészítő tárgyalásokon. Mint mondta: fontos figyelembe venni a választópolgárok akaratát, a kormánypártok történelmi győzelmet arattak.
Hangsúlyozta: a KDNP az alakulóülésen jelen lesz és képviselői leteszik az esküt, magukért felelősséget vállalnak. Utalva arra, hogy egyes ellenzéki képviselők nem vennék át a parlamenti mandátumot, azt mondta: ezt nem azért kapták a választóktól, hogy ne tegyék le az esküt, ne járjanak be a parlamentbe és ne dolgozzanak.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, új frakcióvezető-helyettese is.

(MTI)

Címlapképen: Simicskó István újraválasztott frakcióvezető, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Nacsa Lőrinc frakcióvezető-helyettes a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-választásának eredményéről tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2022. április 26-án. Máthé Zoltán/MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre