Lavrov a harmadik világháború valós veszélyére figyelmeztetett

Reális veszélye van a harmadik világháború kitörésének – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfő este az állami tévé Pervij Kanal (Első Csatorna) A nagy játszma című műsorában.

Szavait az orosz Interfax hírügynökség idézte. Lavrov hangoztatta, hogy „a veszély komoly, valós, nem szabad alábecsülni”. A jelenlegi helyzetet a karibi válság időszakával összehasonlítva kifejtette, hogy akkoriban „kevés írott szabály volt, (…) a magatartási szabályok azonban elég világosak voltak: Moszkvában tisztában voltak azzal, hogyan viselkedik Washington, és Washingtonban világos volt, miként cselekszik Moszkva”. Hangsúlyozta, hogy az új START-szerződés (orosz-amerikai atomfegyver megállapodás) ugyan még mindig hatályban van, ugyanakkor „a fegyverzetellenőrzés és a fegyverek elterjedésének megakadályozását szolgáló minden más eszköz gyakorlatilag megsemmisült”.

Az orosz külügyminiszter szerint a karibi rakétaválság idején „volt egy kommunikációs csatorna, amelyben a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői” megbíztak.

„Most nincs ilyen csatorna, és senki sem próbál ilyet létrehozni. Néhány, a korai szakaszban tett bátortalan kísérlet nem hozott nagy eredményt. Ezek magukban foglalták azt a tényt, hogy bár elkeseredetten próbálták elérni a NATO-t mindezen évek alatt, amikor az ígéretekkel ellentétben a szervezet bővült, amikor Ukrajnát a figyelmeztetéseinkkel ellentétben fegyverekkel tömték tele, minden lehetséges módon bátorították annak oroszgyűlölő jellegét, a Petro Porosenko (akkori ukrán elnök) alatt létrehozott és (a mostani államfő,) Volodomir Zelenszkij alatt erősödő rezsim lényegét”

– mondta Lavrov.

Szólt arról is, hogy nagyon nem szeretné, ha a jelenlegi kockázatokat mesterségesen felduzzasztanák, miközben máris nagyon jelentősek. Arról, hogy mit hajlandó tenni Moszkva a harmadik világháború kitörésének megakadályozására, a miniszter hangsúlyozta: „Oroszország már elég sokat és sok éve tesz”. Emlékeztetett arra: még a Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzat idején a legmagasabb szinten szorgalmazták, hogy Moszkva és Washington erősítse meg Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan 1987-es nyilatkozatát. Eszerint egy nukleáris háborúnak nem lehetnek nyertesei, és soha sem szabad azt kirobbantani. Hozzátette „Kezdeményeztük a Trump-csapatnál, hogy ismételten erősítsük meg ezt a nagyon fontos nyilatkozatot – amely fontos a nemzetünk, de a világ számára is. Sajnos, nem sikerült meggyőznünk kollégáinkat egy ilyen lépés szükségességéről, de nagyon gyorsan megegyeztünk a Biden-kormányzattal, és tavaly júniusban, a genfi csúcstalálkozón elnökeink tettek egy ilyen nyilatkozatot” – mondta, Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva.

Emlékeztetett arra is, hogy hasonló nyilatkozatot tett a legmagasabb szinten az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja.

„Ez a mi elvi álláspontunk, ebből indulunk ki”

– jelentette ki az orosz diplomácia vezetője.

Megerősítette Lavrov azt is, hogy Moszkva legitim célpontnak tekinti az Ukrajnának adott nyugati fegyvereket. Az, hogy a NATO-tagországok ilyen fegyvereket küldenek Ukrajnába, szerinte azt is jelenti, hogy a NATO „lényegében bekapcsolódott” az Ukrajnával vívott háborúba Oroszországgal szemben.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Iratkozzon fel hírlevelünkre