Szergej Lavrov: Az ukrajnai konfliktus addig nem ér véget, amíg a Nyugat nem hagy fel a Moszkva legyőzésére irányuló tervekkel
Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben „Ők a másét akarják, mi pedig a sajátunkat” – mondta az orosz külügyminiszter a Tádzsikisztáni látogatásán.
A háború kitörése óta először találkozott egymással az amerikai és orosz külügyminiszter Rövid megbeszélést folytatott Blinken és Lavrov a G20 újdelhi csúcstalálkozóján.
Az amerikai külügyminiszter nem akar találkozni kínai és orosz kollégáival Blinken és Lavrov 2022 januárjában, néhány héttel az ukrajnai háború kezdete előtt egyeztetett utoljára személyesen.
Üzent az amerikai külügyminiszter Lavrovnak: Oroszországnak vereséget kell szenvednie „Itt minden teljesen világos, egyáltalán nem Ukrajnáról van szó”.
Kreml: Kijevnek nincs béketerve Nem hívják meg az orosz kormányt a világ vezető biztonságpolitikai konferenciájára.
Lavrov: Washington militarizálná az indiai- és csendes óceáni térséget A miniszter emellett azzal vádolta az USA-t, hogy „bizalmatlanságot igyekszik elhinteni az ASEAN-tagországok között".
Putyin nem vesz részt a G20-ak csúcstalálkozóján A delegációt Szergej Lavrov külügyminiszter vezeti majd.
Lavrov: Moszkva továbbra is kész tárgyalni, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében „Washington képtelen feladni azt a vágyát, hogy mindenki felett uralkodjon.”