Hogyan zajlik egy miniszterelnöki látogatás a Vatikánban?

A pápa a nemzetközi kapcsolatok szuverén szereplőjének számít évszázadok óta, ezért állami protokolláris külsőségek közepette fogadja a hozzá érkező – szakszóval kihallgatást kérő – állami vezetőket. A miniszterelnökök és az államfők fogadásának protokollja alig különbözik. A találkozót hagyományosan kihallgatásnak, audienciának nevezik, ami ez esetben magánkihallgatásnak minősül, hiszen a pápa egyedül fogadja vendégét. Külön kihallgatásról akkor beszélünk, amikor egy meghatározott csoportot fogad a pápa, míg a szerdánként megtartott általános kihallgatáson bárki részt vehet, aki azt kérelmezi.

A pápához érkező miniszterelnök gépjárműkonvoja a Vatikánvárosi Csendőrség felvezetésével begördül az Apostoli Palota Szent Damasus pápáról elnevezett díszudvarára. Itt a Pápai Svájci Gárda díszegysége tiszteleg, és a Pápai Ház prefektusa köszönti őt, továbbá a pápai kamarások egy csoportja. Ők köztiszteletben álló és tekintélyes szakmai karrierrel bíró, főként olasz polgárok, illetve arisztokraták, akik önkéntes munkában állnak a pápa szolgálatára. Hivatalos viseletük a fekete frakk arany lánccal.

A pápai palota Szent Damasusról elnevezett díszudvarán tisztelgéssel fogadják a hivatalos delegációt. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

A palota két díszes felvonójának használatával a miniszterelnök és kísérete felmegy a 2. emeletre, pontosabban loggiára, ahol a delegáció tagjai a reneszánsz nagy mesterei által festett freskók alatt felsorakoznak. A menetet svájci gárdisták, pápai kamarások és pápai székvivők kísérik végig az Apostoli Palota második emeleti reprezentációs lakosztályának termein.

Az első, ún. Kelemen-teremben (ami a mai Krím-félszigetre száműzött s ott vértanúságot szenvedett Szent I. Kelemen pápáról kapta nevét) a Pápai Svájci Gárda újabb díszegysége tiszteleg.


Hirdetés
A vatikáni Apostoli Palota második emeleti üvegezett loggiáról nyílik a pápa reprezentációs lakosztálya. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

A második termet a pápai székvivőkről nevezték el, akik a legősibb, ma is lényegileg változatlan funkciókat ellátó világi testületet alkotják a pápa környezetében. Alapvető feladatuk a hordszék vitele volt az ünnepélyes szertartások során, máskor pedig a pápai előszobában teljesítettek szolgálatot. I. János Pál volt az utolsó, aki használta is a Székvivők termében kiállított XIX. századi pápai hordszéket. A szürke zsakettet és ezüst láncot viselő székvivők jelenlegi fő funkciója a liturgia, illetve a kihallgatások során a belépőjegyek ellenőrzés, a résztvevők eligazítása, s általában a pápa elé járuló látogatók kísérése. Az említett teremben látható Hajnal János (1913–2010) római magyar művész két üvegablaka (Pünkösd és Angyali üdvözlet), melyek a mai Redemptoris Mater-kápolna átalakításakor kerültek át ide.

A pápai székvivők termében az egykor használatos hordszék mellett Hajnal János magyar művész üvegablakai is megcsodálhatók. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

A pápai magánkihallgatás helyszíne a pápa magánkönyvtára, ám a Szentatya az előtte található ún. Kistrónteremben fogadja vendégét, majd együtt lépnek be a Könyvtárszoba. A bejárattól jobbra álló íróasztalnál foglalnak helyet, mégpedig úgy, hogy az államfők az asztal túloldalán, a pápával szemközt, a kormányfők, illetve más látogatók az asztal rövidebb oldalán kapnak helyet. Rajtuk kívül szükség esetén tolmács van még jelen, illetve a találkozás első pillanatait megörökíthetik a sajtó képviselői.

A pápa íróasztala az Apostoli Palota Könyvtárszobájában, ahol a magánkihallgatás zajlik. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

A magánkihallgatás a protokoll szerint 20 percig szokott tartani, s addig a kíséret tagjai a közeli Nagykövetek termében várakoznak. Amennyiben a kormányfőt elkísérik családtagjai is, azok a mellette levő kisebb szobában foglalnak helyet. A megbeszélés végeztével a Szentatya és a miniszterelnök a Könyvtárszoba túlsó végében elhelyezett székekhez mennek, ahol hivatalos fénykép készül. Ekkor bevezetik a családtagokat, majd a kíséret tagjait, akiket a miniszterelnök mutat be a pápának.

A pápai Könyvtárszoba. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

A protokolláris ajándékcserére a Könyvtárszoba közepén felállított asztalnál kerül sor, ahol már ki vannak készítve mindkét fél ajándékai. A kétoldalt felsorakozott kísérethez visszatérve közös hivatalos fénykép készül. Ekkor a Szentatya elköszön a delegációtól, a miniszterelnököt és házastársát kikíséri a Könyvtárszoba ajtajáig. A menet az érkezési útvonalon tér vissza a Kelemen-terembe, ahol a Pápai Ház prefektusa búcsút vesz.

A Szerződések terme a Pápai Államtitkárság első emeletén – itt írták alá az 1997-es Vatikáni Szerződést is. (Forrás: Érszegi Márk Aurél)

Ezt követi rendszerint a plenáris tárgyalás a kormányfőnek számító bíboros államtitkárral és a Szentszék külügyminiszteri funkcióit ellátó államközi kapcsolatok titkárával. A delegációt tehát a díszlépcsőn lekísérik az első emeletre, a bíboros államtitkár hivatali lakosztályába. A bíboros államtitkár az ún. Szerződések termében (ahol az 1997-es ún. Vatikáni Szerződés is aláírásra került) fogadja a delegációt és bemutatja saját kísérőit.

A plenáris tárgyalásra a bíboros államtitkár szalonjában kerül sor, a miniszterelnök és a hivatalos delegáció tagjainak részvételével. Eközben a miniszterelnök esetleg jelen levő családtagjai, illetve a többi kísérő a Szerződések termében várakozik, majd a tárgyalás végeztével bemutatják őket is a bíboros államtitkárnak. Itt szintén sor kerülhet ajándékok cseréjére. A látogatás végeztével a menetet a díszlépcsőn lekísérik a díszudvaron várakozó konvojhoz.

A Vatikán pénze

 

Hirdessétek az evangéliumot! – Ferenc pápa hivatali reformja

A pápa követei

A Vatikán pénze

A Vatikán pénze

A címlapkép forrása: Érszegi Márk Aurél

'Fel a tetejéhez' gomb