Jóval több külhoni magyar regisztrált a választásra, mint négy éve

78 ezerrel többen jelentkeztek, mint négy évvel ezelőtt; a levélszavazatok száma pedig több mint 40 ezerrel nőtt - mondta az államtitkár

Potápi Árpád János köszönetet mondott mindenkinek Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában, aki részt vett a választáson és a népszavazáson, továbbá külön köszönetét fejezte ki azoknak, akik szavazatukkal a Fidesz-KDNP-t támogatták. Szintén külön köszönetet mondott azoknak a külhoni magyaroknak, akik regisztráltak és időben, pontosan kitöltve eljuttatták a szavazataikat. Köszönetet mondott a főkonzulátusok, külképviseletek dolgozóinak, a külhoni magyar pártoknak, egyházi és civil szervezeteknek is.

Elmondta: a jelenlegi adatok alapján 456 129 külhoni magyar regisztrált, azaz 78 ezerrel többen, mint négy évvel ezelőtt; a levélszavazatok száma több mint 40 ezerrel nőtt. A nem végleges adatok szerint a csíkszeredai főkonzulátusra 139 783-an, a szabadkaira 60 913-an, a kolozsvárira 65 474-en, az eszékire 390-en, a lendvaira 149-en, egyéb külképviseletekre pedig 5840-en juttatták el szavazatukat. Közvetlenül a Nemzeti Választási Irodához 34 653 voks érkezett, ami összesítve 307 202 szavazatot jelent – ismertette.

Potápi Árpád János összegzése szerint mintegy 78 ezerrel több külhoni magyar regisztrált, mint négy évvel ezelőtt, és a levélszavazatok száma több mint 40 ezerrel nőtt.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy vasárnap Szerbiában több helyhatósági mellett, államfőválasztást, előrehozott parlamenti választást tartottak, ezért – mint fogalmazott – 2022 a vajdasági magyarságnak a választások éve.

Gratulált Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, pártjának a szerbiai választáson elért „nagyon szép eredményhez”.

Pásztor István a tanácskozáson a többi között arról beszélt, hogy a vasárnapi szerbiai választások meghatározóak a következő négy-öt év szempontjából, és a VMSZ részéről csak akkor mondhatók sikeresnek, ha mindegyiken „jó eredmény” születik. Életbevágónak nevezte szempontjukból, hogy a Fidesz-KDNP vezeti tovább Magyarországot, majd arról beszélt, hogy meglepődne, ha a vajdasági magyarok körében 95 százalék alatti lenne a magyar kormánypártok támogatottsága. Méltatta, hogy az összes levélszavazat 20 százaléka a Vajdaságból érkezett.

A szerbiai elnökválasztás eredményét úgy kommentálta, Aleksandar Vuciccsal az elmúlt öt évben kedvező tapasztalataik voltak; méltatta a szerb elnöknek a magyar-szerb megbékélésben betöltött szerepét.

Pásztor István a szerbiai parlamenti választási eredményekre térve arról beszélt, hogy a „vajdasági magyarok úgy szavaztak, ahogy kértük”, és a részvételi arány messze meghaladja a két évvel ezelőttit. Utalt arra, hogy bár a VMSZ idén a két évvel ezelőttihez képest három képviselői mandátummal kevesebbet szerzett, a hat képviselői hely „hihetetlen mértékben felértékelődött”, mivel önállóan egyetlen politikai erő sem képes kormányt alakítani. A VMSZ-nek önálló frakciója lesz a szerb törvényhozásban – jelezte.    

(MTI)
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre!