Madridba indultak, de a szívük Siófokon tartotta őket

Siófokon

A siófoki Szent Bernadett Családi Apartmanházba több mint 50 ukrajnai menekültet fogadtak be. Köztük van egy ukrán lelkész, Oleg, és családja, akik maguk is segítenek a menekültek ellátásában.

Az Apartmanházat a ciszterci rend szervezete, a Familiare Társadalomszervező Központ üzemelteti, és szezonon kívül hátrányos helyzetű családok nyaraltatásával is foglalkoznak. Most, a háború kitörését követően a szálloda megnyitotta kapuit az ukrajnai menekültek előtt is.

Többnyire Odesszából, Kijevből és Kijev környékéről érkezett családok szálltak meg a siófoki apartmanházban, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy otthonaik még mindig megvannak, és a háború után akár vissza is térhetnek.

Köztük van egy ukrán lelkész, Oleg, és családja, akik maguk is segítenek a menekültek ellátásában. Ők barátaikat követve indultak útnak a háború legelső pillanataiban.

„Pár nappal a háború kitörése előtt egy barátom álmot látott és eljöttek… Mi utánuk jöttünk Siófokra”, mesélte a Siofok.hu-nak.

„Nagyon kellemes meglepetésként ért minket az itteni emberek szeretete, az, hogy megértik mások baját, bánatát és szeretnének segíteni – így az ukrán lelkész. – Ennek elvben természetesnek kéne lennie, de a 21. században ez nagyon kivételes és nagyon fontos és ezt köszönjük nekik. Köszönetet mondunk a magyar embereknek a nyílt szívükért, a nyitott házaikért, azért, hogy megértéssel és szeretettel fogadnak minket. Istentől békét kívánok önöknek és azt hogy válaszoljon az imádságaikra!”

Nagy Dominik, az intézmény üzemeltetője azt mondta: „úgy gondoljuk, kötelességünk segíteni”. Elmondása szerint a menekültek biztonságban érzik magukat, a gyerekek számára is megfelelő a környezet. Ezt az is bizonyítja, hogy Oleg és családja, akik február végén csak pihenni álltak meg Siófokon, azóta is ott szállnak meg, és nem indultak tovább eredeti úticéljuk, Madrid felé.

Forrás: Siofok.hu

Címlapkép: Facebook/ Szent Bernadett Családi Apartmanház

Iratkozzon fel hírlevelünkre