Orbán Balázs: Magyarország ezzel az első helyen áll az Európai Unióban

család

A magyar kormány a családok megerősítésében és a gyermekek védelmében látja a demográfiai problémák megoldásának kulcsát - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az Európa Projekt 2021 nevű kutatás eredményeinek bemutatására szervezett konferencián.

Orbán Balázs a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), valamint a Századvég Alapítvány által szervezett eseményen kiemelte: 2010 és 2020 között 5 százalékra emelkedett a GDP-n belül a családtámogatások összege, 2022-től pedig a GDP 6,2 százalékát is eléri.

Magyarország ezzel az első helyen áll az Európai Unióban – tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt évtizedben komoly eredményeket értek el a családpolitikával: kétszázezerrel több gyermek született, mintha nem lettek volna a családtámogatások, folyamatosan nő a házasságkötések száma, a válások és abortuszok száma pedig csökken. Emellett a termékenységi ráta 1,2-ről 1,6-ra emelkedett,

ilyen fejlődést egy évtized alatt Európában más ország nem tudott elérni – ismertette az államtitkár.

A kutatás eredményeiről beszámolva elmondta: a magyarok 90 százaléka nem a bevándorlással, hanem belső forrásból oldaná meg a népesség növelését, négyötödük kiáll a nagycsaládosok támogatása mellett, és szintén 90 százalék fontosnak tartja, hogy saját tulajdonú ingatlanban éljen – számolt be az eredményekről.

Kijelentette: ha április 3-án a választók ismét a jelenlegi kormánynak szavaznak bizalmat, a következő időszak legfontosabb kormányzati területe a családtámogatási rendszer bővítése és a hadseregfejlesztés folytatása lesz, mert ez a két terület a béke és a magyar családok biztonságának záloga.

Szerinte Európában az egyik legfontosabb kihívás a demográfiai helyzet. A nyugat-európai országok szerint erre a bevándorlók jelentik a megoldást, Magyarország álláspontja viszont az, hogy ez zsákutca, mert az idegen vallási és kulturális háttérből érkező bevándorlók a probléma súlyosbítását jelentenék, ami a hagyományos európai társadalom felszámolását okozhatja – mondta.

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre