Menczer Tamás: Magyarország segít a bajban lévőknek

Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, összesen 600 millió forint értékben 1000 tonna segélyt szállítanak Kárpátaljára - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közmédiának pénteken, csapi látogatásáról beszámolva.

Menczer Tamás elmondta, hogy csak pénteken 200 millió forint értékben 5 kamionnal 70 tonna áru érkezett a térségbe, ebből több mint 50 tonna tartós élelmiszer, 8 tonna tisztálkodási szer, 2 tonna kisbabák ellátásához szükséges cikk, ezenfelül kötszer és más gyógyításhoz szükséges segédeszköz.

Az államtitkár kifejezte nagyrabecsülését a kárpátaljai kormányzó munkájával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy Viktor Mikita új szemléletet hozott Kárpátaljára, segíti a magyar-ukrán békés együttélést, megbízható, komoly, jó partner.

A magyar hatóságok azt kérik: jelezze, mire van szükség – tette hozzá Menczer Tamás.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a magyar hatóságok segítenek mindenkinek, aki átlépi a ukrán-magyar-határt és Magyarországon keres biztonságot. Eddig több mint 460 ezren menekültek Magyarországra Ukrajnából.

„Mindenkiről gondoskodunk, aki ezt igényli. Szállást, ellátást kapnak a menekültek” – emelte ki Menczer Tamás.

(MTI)

A címlapképen Viktor Mikita kárpátaljai kormányzó (b) és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára (j2) egy helyi vámudvaron a kárpátaljai Csap határában 2022. március 18-án. Ezen a napon megérkezett Kárpátaljára a magyar kormány újabb, öt kamionnyi humanitárius segélyszállítmánya. Az adományt az Ökumenikus Segélyszervezet juttatta el Ukrajnába. Forrás: MTI/Nemes János

Iratkozzon fel hírlevelünkre