Ha a fürdőszobában ferdén van lerakva a csempe, nem a lefolyó felé lejt, azért lehet hibás a ragasztóanyag, a csempegyártó, az áfakulcs, az ukrán válság, Orbán Viktor, de leginkább a burkoló.
Ha az újságcikk gyenge, érdektelen vagy hazug, arról tehet a tördelő, a nyomdász, a drága papír, a lassú internet, az ukrán válság, Orbán Viktor, de leginkább az újságíró.
Ha az orvos félrediagnosztizál egy betegséget, azért természetesen hibáztatható a rossz műszerezettség, a kevés kórházi ágy, az ukrán válság, Orbán Viktor, de leginkább a tévedést elkövető doktor.
Ha a közoktatás helyzete katasztrofális, arról tehetnek a törvények, a fizetések, az óraszámok, a kréta, az áfakulcsok, az ukrán válság, Orbán Viktor, de leginkább a pedagógusok.
Ha egy szakma kinyilvánítja, hogy nem jól teljesít, azzal óhatatlanul saját magát minősíti. A panaszkodás általában kontraproduktív, ha hivatásunk, szerepünk nagyszerűségét szeretnénk igazolni.
hirdetésHa mindig azon lamentálunk, hogy a fiatalok nem választják a pedagóguspályát, közben pedig egyfolytában azt szajkózzuk, mennyire nem lehet ebből megélni és milyen kicsi a társadalmi presztízse, akkor ne csodálkozzunk, ha az ifjúság nagy ívben elkerüli a tanár szakokat.
Különben sincs olyan, hogy „pedagógus”. A januári sztrájkban mintegy 20 százalékuk vett részt, nem ismerjük mindenkinek a véleményét. Sokfélék vagyunk; ahogy nem beszélhetünk a kőművesek, a mérnökök, a pincérek, az atomfizikusok vagy a hentesek politikai preferenciáiról, úgy a tanárokat sem lehet egy kalap alá venni.
A diákok, illetve a szülők hozzáállását még ennyire sem tudjuk általánosítani.
A januári munkabeszüntetés után az egyik budapesti iskola azzal hencegett: náluk senki nem ment be az órákra; ez viszont nyomásgyakorlásról tanúskodik.
Százszázalékos egyetértés ugyanis a világon semmiben sincs. Inkább pont azt üzeni, hogy a gyerekek és/vagy a szülők nem mertek a fősodorral szembeszállni, márpedig ott az a döntés született, hogy a sztrájk a fősodor. A diákok persze elsősorban annak örültek, hogy nem kell suliba menniük.
A sztrájkolók ugyan hangoztatják, hogy ez nem ellenzéki akció, de aki azt hiszi, hogy egy milliókat érintő ágazat országos sztrájkja pár héttel a parlamenti választások előtt nem kemény pártpolitika, az ostoba, és nem méltó rá, hogy a felnövekvő generációt nevelje.
A többség persze látja, nem véletlen, hogy az egyébként valóban méltányos követelések mellé csak egy kisebbség állt oda.
Ráadásul most teljesen felesleges tárgyalni a kormányzattal, mert bármit is ígér, akkor tudja megtartani, ha hatalmon marad. Ha nem, akkor az egész hajcihő felesleges volt. Aki tehát megegyezésre törekszik, az nyilvánvalóan a mostani kormány maradásában érdekelt. Nem is törekszenek a szakszervezetek semmilyen megegyezésre, csak a balhét gerjesztik, elhúzva áprilisig a forrongó(nak szánt) hangulatot.
Közben pedig a szülőföldjükről elűzött kárpátaljai magyar tanárok betöltik az üres álláshelyeket, s elképedve értesülnek róla, mennyit keres egy magyarországi tanár. Mert ugye minden relatív.
A felfokozott érzelmekre a legjobb gyógyír így március 15-e környékén mégis a negyvennyolcasok üzenete. A Pest megyei gimnáziumban, ahol dolgozom, február elején – még az ukrajnai háború kitörése előtt – írtam egy kis darabot, amit az ünnepen a diákszínpadosok bemutattak. Arról szól, hogy három mai lány, akik nem igazán tudnak mit kezdeni a 12 pont üzenetével, beülnek egy kávéra a Pilvaxba, ahol „összefutnak” a 174 évvel ezelőtti társasággal. Az idő és a különbözőségek nehézkes áthidalása után abban végül megegyeznek, hogy bizonyos dolgokban hasonlóak. A három mai lány javasolja aztán Petőfinek – aki meg is fogadja a tanácsot –, hogy a 12 pont tetejére írják oda: legyen béke, szabadság és egyetértés. Ünnepi beszédében, néhány nappal később a miniszterelnök is ezt emelte ki.
Ha ez a három dolog megvan, akkor olyan nagy baj már nem lehet. Keressük végre azt, ami összeköt.
A címlapképen pedagógus tüntetés résztvevői láthatók az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt 2022. március. 16-án. (Fotó: Szennyes Krisztián/vasarnap.hu)
