Kaszab Zoltán: Nem, a karlendítés nem fér bele
Nemrég ugyanis egy amerikai internetes lap hozott nyilvánosságra egy videót, amelyen az látható, hogy Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa egy pulpitus előtt állva náci karlendítést vagy ahhoz hasonló mozdulatot tesz, majd elmosolyodik. Hogy karlendítés volt vagy sem, azt a videót megtekintve mindenki eldöntheti.
Bár vitára nem nagyon van szükség, ugyanis
eddig egyik megkérdezett politikus sem tagadta, hogy karlendítésről lenne szó.
Ami viszont ennél sokkal megdöbbentőbb és szomorúbb, hogy a baloldali pártok képviselői és vezetői szánalmas magyarázkodásba kezdtek. Jakab Péter, a Jobbik elnöke például úgy védte párttársát, hogy azt mondta, Z. Kárpát valójában csak egy „futballmeccsre emlékeztető dolgot csinált” – jelentsen ez bármit is. Annyit azért mindenképpen érdemes hozzátenni, hogy ha egy meccsen ilyen történik, ott az érintett csapat horribilis összegű büntetésre számíthat az MLSZ-től – teljesen jogosan. Jakab Péter persze azt is hozzátette, hogy őt ez az egész nem is érdekli és egyébként is: 2020-ban a Jobbik elfogadott egy nyilatkozatot arról, hogy már néppárt, és ezt akkor Z. Kárpát is aláírta. És ezzel részéről elintézettnek tekinti az ügyet.
Aki a karlendítés elleni kiállást várt Márki-Zay Pétertől, annak is csalódnia kellett, a baloldal miniszterelnök-jelöltjétől ugyanis csak annyira futotta a minap az ATV-ben, hogy egy zavaros gondolatmenet végén kimondja: mivel Z. Kárpát közben mosolygott, nem is probléma, amit csinált.
Az egészben az a rémisztő, hogy a baloldal azt mentegeti most, amire nincs mentség.
A nácizmussal kapcsolatban a jobboldalon zéró tolerancia van, és az elmúlt évekből több olyan példát is láthattunk, hogy amikor ennek csak a gyanúja felmerült, az érintett levonta az ezzel kapcsolatos konzekvenciákat. Hát még a baloldali politikusok és a baloldali sajtó! Most érdekes módon mindenki hallgat. Pedig volt idő, amikor még a baloldalon is működött az erkölcsi iránytű: 2012-ben, amikor Gyöngyösi Márton a zsidó parlamenti képviselők listázásáról beszélt, jobb- és baloldal közösen állt ki a szégyenletes gondolatmenet ellen. És ez akkor úgy volt rendjén.
Ehhez képest ma, amikor kiderül, hogy a közös lista 9. helyén álló politikus mosolyogva karlendít, nem történik semmi.
Merthogy a helyzetet csak súlyosbítja, hogy Z. Kárpát Dániel nem egy kistelepülés Jobbikos alapszervezetének régről a pártban maradt tagja. Hanem az egyik legbefolyásosabb politikus, a párt alelnöke, akinek Jakab Péter elmondása szerint is oroszlánrésze volt a programjuk kidolgozásában és aki többször is helyettesítette a pártelnököt a közös baloldali sajtótájékoztatókon.
Itt tart tehát a magyar baloldal: annyira elvakította a hatalomvágy, az Orbán-fóbia és a nyerni akarás kényszere, hogy teljesen elvesztette morális tisztánlátását. Sok jele volt már ennek az elmúlt hetekben és hónapokban, de mostanra kristálytisztán látszik. A jobboldal pedig csak egyet tehet ebben a helyzetben: még hangosabban kiáll az értékei mellett és még határozottabban meghúzza azokat a vörös vonalakat, amelyeket semmilyen cél érdekében nem szabad átlépni.
A címlapképen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik parlamenti képviselője felszólal a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetéséről szóló törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. május 28-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd








