A földi hatalmasságok háborúját látva, az életünk vagy a szomszédaink életének fenyegetettségét megtapasztalva, szinte mindannyian elkezdünk kutatni az el nem múló után. Ebben a keresésben súlytalanná válnak eddig fontosnak látott, felesleges dolgaink. Még abban a kérdésben is tisztábban kezdünk el látni, hogy merre van az igazi ellenség. A földi fegyverekkel szemben hathatósabbak a szellemi fegyverek. Minden háborús konfliktus mögött szellemi harc is meghúzódik. Kiderül: a számunkra eddig rokonszenvesnek ítélt fél korántsem az, ha az isteni szemüvegen keresztül vizsgálódunk. Hogy Isten szemével láthassunk, be kell tudnunk fogadni az ő akaratát. Ez Isten dicsőítését jelenti, amely a legkomolyabb szellemi fegyver a szándékosan felhergelt zűrzavarban.
A Bibliában azt olvassuk, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és dicsőítenünk Istent. Még hogyha ez sikerülne is, az alvásra fordított időnk azért vet fel kérdéseket. Miközben alszunk, megszűnne ez az imádó tevékenységünk? Dávid király zsoltáraiban erre a problémánkra is feleletet találhatunk. A zsoltárok szerzője tehát azt állítja, hogy a nyugvóhelyen is dicsőíti Istent. Vagyis miközben mi megnyugszunk a dicséretben és Istenben, a szellemi küzdelem szünet nélkül folyik a háttérben. Vajon hogyan lehetséges ez?
Szintén Izrael dicsőítő királyától tudjuk meg, hogy a mennyben zene van – szüntelenül és töretlenül. Mi, akik itt a földön élünk, ehhez az égi imádathoz csatlakozhatunk. Vagyis amikor pihenünk vagy alszunk, a mennyei trónteremben folyó dicsőítés nem szakad meg. A szellemi küzdelem ilyen módon szakadatlan.
Johannes Hartl, az Imádság Háza Mozgalom németországi vezetője szerint olyan korban élünk, ahol igazi szellemi küzdelem indult el. Jézus Krisztus visszatérését képek és jelek fogják megelőzni: fel fog lépni az Antikrisztus, a vadállat, a megsebzett sárkány, akinek a sebe begyógyult. Sokan lesznek, akik leborulnak, és valódi dicsőítést zengnek majd a sátánnak.
Imádni fogják a sátánt, és ez szintén a dicsőítés módján történik majd meg. A végidőkben tehát minden a dicsőítésről fog szólni. A kérdés csak az, hogy az egyén kit fog imádni?
Döntés kérdése, kinek a jelét veszi magára az ember. Ebben a szellemi küzdelemben nem létezik semleges pozíció. Kihez csatlakozunk: a sátánhoz vagy az éneklő, a vőlegénye, vagyis Jézus elé siető menyasszonyhoz? Valójában egy már lejátszott küzdelemnek vagyunk a részesei, ahol már eldőlt, ki nyeri meg ezt a harcot. Jézus Krisztus a kereszten szeretetből, önként és értünk vállalt áldozatával legyőzte a sátán hatalmát, és ezzel örök életet szerzett azoknak, akik a győztes csapatba akarnak tartozni, és megmosták ruhájukat a Bárány vérében.
Az előbb említett szellemi harc egy ütközet lesz, egy valódi konfliktus. Azt mondja a 149. zsoltár, hogy énekeljetek „új éneket” az Úrnak. A nép ajkán legyen Isten dicsőítése, a kezükben pedig kétélű kard. Vagyis két tevékenységet jelöl, amelyeket egyszerre kell végezni: dicsőíteni zenével és énekkel, valamint harcolni. Persze Isten dicsőítése többről szól, mint valamilyen muzsika vagy dallam. Akik ezt megtapasztalták már, a mennyország szüntelen jelenlétének előszobájában élnek. A hit bizonyosságának szintjén, Isten szabad szemmel nem látható valóságában.
hirdetésAmikor háború fenyeget, bombák robbannak és fegyverek ropogása hallatszik, tudnunk kell, hogy van egy, a most láthatónál valóságosabb küzdelem, amelyben mindannyiunkat besoroznak. Nekünk kell eldöntenünk, hogy melyik oldalra állunk. A szellemi harc során a szellemi fegyvereink erősebbek minden más fegyvernél. Amint felfogjuk az ebben rejlő igazi erőt, új értelmet nyer minden megpróbáltatás és küzdelem.
A földi háborúk idején, az ellenségtől fenyegetett életünkben kitisztul a lényeg. Miért vannak háborúk a világban – tesszük fel talán a kérdést kilátástalanságunkban. Ám, ha Isten tökéletes szeretetének felénk áradó jó akaratának fényében szemléljük saját, megpróbáltatásokkal tetézett sorsunkat, minden borzalom értelmet nyerhet. A valódi ellenség láthatóvá válik a földi összecsapások általunk korábban szimpatikusnak vélt térfelén is. Az igazságon alapuló szeretet a puszta humanitás sok esetben áltoleráns szintje fölé emel bennünket.
Az igazi béke után kezdünk vágyakozni a szívünkben ez idő tájt megszülető örök szeretettel, amely „nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal”.
Minden konfliktus mögött szellemi küzdelem folyik. Szellemi harcban szellemi fegyverekkel kell küzdenünk. Ne felejtsük el, hogy az Istennek odaszentelt életünk, amely elfogadja Isten akaratát, képes megváltoztatni a világot magunk körül. Ha így teszünk, a győztes oldalon állunk, hiába félemlítenének meg bennünket a világuralom megszerzéséért gyilkoló földi hatalmasságok. Az elhatalmasodni látszó, szánt szándékkal zűrzavaros, emberközpontú világban így tudjuk felépíteni újra Isten országát.
Krisztus hadseregében győzzünk a szeretet hatalmával, ellene mondva a hatalom szeretetének és a brutális agressziónak. A dicsőítés erejével szálljunk szembe a nyakunk köré kötelet tekerő diktatúrákkal – érkezzenek azok akár keletről, akár nyugatról, akár bárhonnan. Dicsőítsük meg Istent azáltal, hogy igent mondunk a bibliai ihletésű családra és házasságra, a gyerekeink egészséges növekedésére, a tettekben is megélt kereszténységre, a szegények és a szükséget szenvedők felkarolására! Mondjunk igent Krisztus békéjére, aki azt mondta:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen” (Jn 14,27).
Gável András
