Kialudt a február 4-én meggyújtott láng

A záróünnepségen Kónya Ádám sífutó hozta be a magyar zászlót a Nemzeti Stadionba. A magyar olimpikonok közül már csak ő maradt Pekingben, illetve a műkorcsolyázó Magyar Márk, aki azonban korábbi pozitív koronavírus tesztje után csak hétfőn térhet haza.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke minden közreműködőnek köszönetet mondott, aki hozzájárult a sikeres rendezéshez. Arról beszélt, hogy

16 felejthetetlen napon át a világ legjobb sportolói mutatták meg: közös szenvedélyük által képesek erős barátságokat kötni.

Kiemelte az összefogást, melynek eredményeként az összes versenyt le tudták bonyolítani a koronavírusos időszakban. Mint mondta, büszke mindenkire, aki elhivatottan tett ezért, egyúttal kiemelte, hogy Peking az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezett.


Hirdetés

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azzal kezdte, hogy ámulatba ejtette őt a sportolók teljesítménye. Mindannyian a legjobbjukért küzdöttek, és megható volt, hogy még az ellenfeleiknek szurkoltak, hogy ők is a legjobbat hozzák ki magukból.

„Nemcsak tiszteltétek, de támogattátok is egymást” – mondta a sportolóknak, hozzátéve, olyanok is összeölelkeztek, akiknek az országa ellenséges egymással.

„Az olimpiai közösségben mind egyenlőek vagyunk, ezt bizonyítottátok ti” – folytatta, kiemelve, hogy az olimpia egyesítő ereje, erősebb, mint a megosztani akaróké. „Ti valóban adtok egy esélyt a békének” – hangoztatta. Ő is köszönetet mondott a szervezésben közreműködőknek, kitért rá, hogy a versenyek kiváló létesítményekben zajlottak, nagyszerű volt a szervezés, a résztvevők felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Thomas Bach beszéde végén hivatalosan lezárta az olimpiát.

A helyi idő szerint vasárnap esti ünnepségre a 80 ezres Madárfészekbe a pandémia miatt mintegy 60 ezer nézőt engedtek be. Az „egy világ, egy család” mottójú program közel másfél óráig tartott a mínusz tíz fokos hidegben, s a központi eleme Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt és a megnyitón elkezdett hópehely-történet folytatása volt. A program részeként a hatalmas kivetítőkön felelevenítették az olimpia legemlékezetesebb, legdrámaibb pillanatait is.

Bemutatkozott a négy év múlva esedékes játékok házigazdája, Milánó és Cortina d’Ampezzo is.

Az olasz szervezők ünnepélyes keretek között átvették Pekingtől az olimpiai lobogót. Ígéreteik szerint a 2026-os játékok az emberiség és a természet harmóniájáról szólnak majd, a programjuk pedig a „kettősség, együtt” elnevezéssel fut. Hangsúlyozták, ez lesz az első olimpia, amelynek hivatalosan két város ad otthont, ráadásul két tartományban: Lombardiában és Venetóban. Milánó képviseli majd a várost, az emberiséget és a jövőt, míg Cortina a hegyeket, a természetet és a fenntarthatóságot. Pekingben 91 ország közel 2900 versenyzője – köztük 12 magyar – indult.

Hazánk olimpikonjai egy arany- és két bronzéremmel zártak a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén.

Liu Shaoang győzött 500 méteren, ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok. Harmadik volt 1000 méteren és a vegyesváltóban. Utóbbiban futott még testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia. 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin hatodik volt, akárcsak a négy éve bajnok férfi váltó. Így a magyar küldöttség a téli játékok történetében először szerzett egy éremnél többet, és először tudott húsz olimpiai pontot gyűjteni.

(MTI)

A címlapképen Kónya Ádám sífutó viszi a nemzeti zászlót a pekingi téli olimpia záróünnepségén 2022. február 20-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb