Isten velünk, ki ellenünk? – Jézus szavait már sokan vették a szájukra alattomos szándékkal

„Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” – így őrzi meg Jézus szavait a Máté evangélium. Az üzenet egyértelmű és radikális állítást fogalmaz meg. Fontos azonban észrevennünk a kirajzolódó irányokat és a vonatkoztatási pontot. A Mester önmagára mutatva jelenti ki önmagáról, hogy ő a vonatkoztatási pont, akihez ha valaki nem képes igazodni, akkor ellenkező cselekedetet hajt végre.

Ha tehát Jézussal vagyunk, nem fogunk ellene tenni. Lehet, hogy követünk el hibákat, és nem minden úgy sikerül, ahogyan szerettük volna, de az abszolúthoz, a nem változóhoz vissza tudunk mindig térni. Éppen ebből az igazodásból eredhet az a bizonyosság is bennünk, hogy a győztes oldalán állunk, aki már megnyerte nekünk a csatát. Ő az, aki erős, mi, egymagunk képtelenek vagyunk szembeszállni az ellenséggel. Azokkal, akik nem akarnak a Győzteshez igazodni.

Van az evangéliumban azonban egy, a már idézett mondatunkhoz hasonló, mégis más irányokat felmutató, másik jézusi kijelentés a Lukács evangéliumban: „aki nincs ellenetek, az veletek van”. Ez a mondat ellene mondana a másiknak? Bizonyosan nem. Hogy beláthassuk ezt, megint csak

az irányok vizsgálatába kell kezdenünk.

A Lukács evangéliumból idézett mondat egyrészt többes számban lett megfogalmazva. A középpontban itt nem Jézus áll, hanem az apostolok és a tanítványok csoportja. A Mester fel akarja hívni a követőinek figyelmét – akik féltékenyen megtiltották volna a közösségükhöz szorosan nem tartozóknak, hogy Jézus nevében csodát tegyenek –, hogy mindaz, akinek az élete középpontjában Isten és az ő fia áll, nincs rossz pozícióban. És végül is ezen a ponton újra idézhetnénk Jézustól: „aki nincs velem, az ellenem van”. Ezek a tanítványi körhöz nem tartozók mégis csak Jézussal vannak, ezért nem lehet rájuk ellenségként tekinteni.


Hirdetés

A már idézett Rákosi-féle szlogentől – lássuk be nagyon hamar – nem várhattuk el, hogy végül az istenkövető életre vonatkozzon. Az Istentől megfosztott megváltói kijelentés azonban tökéletesen alkalmassá vált arra, hogy egy sátáni diktatúra embertelenségének mozgalmi mottójává váljon.

Sok esetben akár mi is képesek vagyunk helytelenül, eltorzítva alkalmazni ezt a mondatot a kihívásokkal nehezített élethelyzetekben. Isten akaratának elfogadása helyett a saját önös céljainkat helyettesítjük be ebbe a mondatba. Nem Isten győzelmében bízunk, hanem a saját emberi akaratunk elnyerésében. Ez pedig már távolra sodor bennünket Isten valódi követésétől – és talán tudatlanul vagy a gőg gőzétől elvakulva éppen hogy Isten ellenségeivé válunk.

Ezért óvatosan, nagy önvizsgálattal és körültekintéssel szabad csak kijelentenünk: „ha Isten velünk, ki ellenünk”, nehogy szem elől tévesszük Isten dicsőítését, ami az ő jó akaratának elfogadását jelenti.

Nagyon szeretem Chris Tomlin és Matt Redman közös szerzeményét. Az Our God című szám egyértelműen a bibliai vonatkozásokat hangosítják fel, hogy ezáltal is Isten dicsőítését erősítsék bennünk. Jó a vizet borrá változtató, a beteget meggyógyító, a vakot újra látóvá tevő Mindenhatóról azt énekelni, mintegy győzelmi kiáltásként: „Mert hogyha Isten velünk, ember mit árthat nekünk! Mert hogyha Isten velünk, ki lehet ellenünk!” Ám e bizonyosság mögött nem a saját céljaink elérésének önös érdeke húzódik meg, hanem a hit Isten mindenható erejében.

Énekeljük közösen ezt a dalt imádságként, hogy a tízparancsolatot az embernek ajándékozó Isten akarata, az ő szeretetterve valósulhasson meg minden élethelyzetünkben és a küzdelmeinkben. Hogy a sátán ne csalhasson el bennünket Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatának követendő útjától! Az ő szeretete és élete lehessen az igazodási pontunk, hogy valóban igazzá váljunk! Ne ellenségként szétszórjunk, hanem ővele gyűjtsünk!

„Our God is greater, Our God is stronger!”

Gável András

Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk

Ha mindannyian Jézusra nézünk, egy irányba megyünk – Somogyi Tibor a Pengetőnek

Fotó: Michelangelo Dávid-szobra (Wikipédia)

'Fel a tetejéhez' gomb