Päivi Räsänen a keresztény szólásszabadságért küzd a bíróságon

Räsänen sajtóközleménye

A tárgyalás előtt Räsänen sajtóközleményt adott ki, amelyben leírja, nyugodt lelkülettel várja a bírósági tárgyalást. Arra hivatkozik, hogy a Finn Alkotmány, valamint a szabad szólást és vallásgyakorlást biztosító nemzetközi egyezmények értelmében a bíróság az ő oldalán kell, hogy álljon.

Kijelenti: „nem fogok elállni a Biblián alapuló meggyőződésemtől, és készen állok, hogy minden bíróság előtt megvédjem a szólás- és vallásszabadsághoz való jogomat”.

A tárgyalás előtt Räsänen kifejezte abbéli félelmét, hogy a lehetséges kétéves börtönbüntetés, illetve bírság fizetése mellett előfordulhat, hogy a közösségi oldalakon folytatott aktivitását is meg kell szüntetnie. A képviselő szerint „az ítélet beindítana egy lavinát, amely más hasonló jellegű posztokat érintene, és egy modernkori könyvégetéshez vezetne”. Végül hozzáteszi: „számomra megtiszteltetés, hogy a szólás- és vallásszabadságot védelmezhetem”.

Räsänen
Päivi Räsänen és a sajtó munkatársai a január 24-i tárgyaláson. Forrás: Päivi Räsänen a Helsinki Kerületi Biróságon január 24-én. Forrás: Santeri Marjokorpi/ Twitter
A bírósági tárgyalás

A tárgyalás reggelén Räsänen helyi idő szerint fél tíz előtt pár perccel érkezett a Helsinki Kerületi Bíróság épületéhez, ahol sok támogatója várta. Néhányan már órákkal korábban odamentek, hogy támogatásukról biztosítsák a konzervatív politikust. Ezzel szemben LMBTQ+ aktivisták nem képviseltették magukat.


Hirdetés

A tárgyalás kezdetén a főügyész felszólította Räsänen-t, hogy távolítson el közösségi oldaláról minden bejegyzést, amely a szentírás homoszexualitásról szóló tanításával kapcsolatos. Az ügyész szerint a tárgyalás nem a szabad vallásgyakorlásról és véleménynyilvánításról szól, hanem arról, hogy ezeknek vannak bizonyos határai, amelyeket szerinte Räsänen, valamint a másik vádlott, Juhana Pohjola egyaránt átlépett. (Pohjola evangélikus püspök, aki ellen szintén eljárás indult. Räsänen vele együtt írta a 2004-ben megjelent „Isten férfit és nőt teremtett” című brosúrát.)

A keresztény politikus tagadta a vádat, miszerint az általa megosztott bejegyzések kisebbségek elleni gyűlöletkeltést tartalmaztak. Ezt követően az ügyész elismerte, hogy Räsänen bejegyzéseiben nem használ bántó nyelvezetet. Ugyanakkor szerinte egyes kifejezései sértőek a homoszexuális kisebbségre nézve.

A főügyész kijelentette: a képviselő nem védekezhet azzal, hogy homoszexuális felebarátját szereti, csak annak szexuális szokásait ítéli el. Szerinte az ember szexuális irányultsága és szokásai nem választhatók szét. Majd azt is elmondta, bűnnek nyilvánítani a homoszexualitást ugyanolyan rossz és megbélyegző, ha nem rosszabb, mint bűnténynek (noha a homoszexualitást nem Räsänen nyilvánította bűnnek, a szerk.).

A tárgyaláson személyesen részt vevő Paul Coleman, az ADF International ügyvédje magánbeszélgetésben elmondta a CNE riporterének:

„A tárgyaláson nincsenek se tanúk, se áldozatok. Az ügyész olyan emberek nevében beszél, akik jelen sincsenek a meghallgatáson. Nem önhittség egy egész embercsoport nevében egyedül nyilatkozni?”

Räsänen
Päivi Räsänen a Helsinki Kerületi Biróságon január 24-én. Forrás: Santeri Marjokorpi/Twitter
A védelem

Rövid szünet után Matti Sankamo, Räsänen ügyvédje válaszolt a vádlott ellene felhozott pontokra. Sankamo azzal védekezett, hogy a Strasburg-ban ülésező Európai Emberjogi Bíróság kimondta: a szigorú nyelvezet, vagy éppen az egyes emberek számára sértőnek ható nyelvezet használat önmagában nem nevezhető bűnténynek. Ellenkező esetben mindennemű politikai vita tiltva lenne.

Ezt követően az ügyvéd elmondta, az ügyész tévesen vélekedik Räsänen álláspontjáról. A képviselőnő hite a következőt diktálja: „Minden ember egyenlő. A homoszexuális és heteroszexuális emberek mind Isten teremtményei. Minden ember vétkezett Isten ellen”.

Az ebédszünet után Sankamo ügyvéd a Pride mozgalomra tért ki, amely nem képvisel minden szexuális kisebbséghez tartozó személyt. Továbbá a mozgalom kritizálása nem számít törvényellenesnek.

A következő pontban a „Mit gondol Jézus a homoszexuálisokról” című rádióműsorról volt szó, amelyben 2019 decemberében Räsänen is közreműködött. Részleteket játszottak be a rádióműsorból. Az egyik felvételen a képviselő azt mondja, Isten a férfit és a nőt házasságra teremtette. A házasságon kívüli szexualitás bűn.

Délután fél 4 körül a vádlott is szót kapott, aki elmondta, amit már korábban az ügyvédje is, „az ügyész azon állítása, hogy én alsóbbrendűnek tartom a homoszexuálisokat sértő rám, és a homoszexuálisokra nézve is. Én nem mondtam ilyet, és nem is gondolom így”. 

Ezt kövegően felolvasta az 1. Római levél 24-27. versekből álló részletét, amelyet a nagy port kavaró Twitter-bejegyzésben is idézett. Hangsúlyozta, a poszttal nem a Pride támogatóinak kívánt üzenni, hanem azoknak az evanglikus vallási vezetőknek, akik a Pride mellé álltak.

A tárgyalás végén Juhana Pohjola is válaszolt az ügyész néhány kérdésére, majd 17.03-kor a tárgyalást berekesztették, és február 14-re tűzték ki a következő meghallgatás időpontját.

Nemzetközi támogatás

A tárgyalás előtt több keresztény politikus és szervezet támogatásáról biztosította a finn politikust. Hangsúlyozták, hogy a bírósági tárgyalás nem csak Räsänen, de az összes európai keresztény ügye, akik nem fogják magára hagyni a képviselőnőt.

Azbej Tristan, Magyarország üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésben állt ki Räsänen mellet, és a következőt írta:

„Szolidaritást vállalok Päivi Räsänen volt finn belügyminiszterrel, aki ezekben a pillanatokban áll a Helsinki Kerületi Bíróság elé, mert kiállt a bibliai keresztény tanítás mellett!”

Az államtitkár elfogadhatatlannak minősitette, hogy a bibliai tanítás megvallása bűncselekménynek számítson.  Szerinte „a vallási és lelkiismereti szabadság alapvető emberi jog, ami a keresztény embereknek is kijár”.

A CitizenGo petíciót indított a finn főügyésznek címezve, melyben leírják: „A szólásszabadság és a vallásszabadság alapvető emberi jog, melynek alapvető része, hogy az ember kifejezheti őszintén vallott hiedelmeit.” A petíció szerint Päivi Räsänen egyetlen „bűne”, hogy egy olyan nézetét fejezte ki nyilvánosan, amely nem népszerű modern társadalmunkban.

Címlapkép: Päivi Räsänen/Facebook

Korábbi cikkeinket Päivi Räsänen ügyében itt olvashatják:

Börtönbüntetés várhat hite miatt a finn kereszténydemokrata politikusra

A kereszténység támadás alatt áll – interjú a bibliai idézet miatt megtámadott finn belügyminiszterrel

A Bibliából idézett a volt finn belügyminiszter, akár 6 év börtönt is kaphat

'Fel a tetejéhez' gomb