Január végén az életvédelemé a főszerep Amerikában

Az első „9 nap az életért” 2013-ban került megrendezésre, a Roe vs. Wade törvény elfogadásának 40. évfordulója alkalmából. 1973-ban ezzel a törvénnyel legalizálták az abortuszt az USA egész területén: ennek értelmében az amerikai nők várandósságuk bármelyik szakaszában dönthetnek gyermekük életének kioltása mellett.

A 9 nap alatt a résztvevők minden nap egy külön szándékért imádkoznak. Az ima mellett a program része lesz a vezetett elmélkedés, tudományos előadások, valamint egyéb tevékenységek.  Január 22-e „az emberi élet szentségének a napja” az USÁ-ban.

Az esemény során az ország több pontján is megtartják az úgynevezett élet menetet (March for Life). A fővárosban, Washington D.C.-ben január 21-én kerül erre sor. A menetet megelőző napon, január 20-án ökumenikus imát tartanak a Planned Parenthood washingtoni központja előtt.

A nyugati parton, San Franciscóban január 22-én koradélután rendeznek felvonulást, hogy felhívjak a figyelmet: Minden élet számit.


Hirdetés

A programsorozat még el sem kezdődött, de az abortuszpártiak már több helyen igyekeztek keresztbe tenni a szervezőknek, vagy egyszerűen csak megakadályozni a békés részvételt. Egy Washington D.C.-ben található étterem tulajdonosa például visszamondta egy csoport foglalását, miután megtudta, hogy a reggeli során adománygyűjtést akarnak szervezni egy életvédő csoport részére.

Forrás: Catholic News

Kiemelt képünk forrása a March for Life Facebook oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb