Eltűnt épületek nyomában (25.)
A 4-6-os villamosvonal Mechwart liget nevű villamosmegállója, azaz a Margit körút és a Keleti Károly utca tágabb értelemben vett kereszteződése sokáig vidéki jelleget öltött. Ez annak volt köszönhető, hogy egészen a 20. század elejéig a Rózsadombon és a környező lankás vidéken a sváb és a rác lakosságnak köszönhetően szőlőtermesztés és borkészítés folyt, így prés, vincellér és vályogból készült földszintes lakóházak sorakoztak az utak mentén. Az iparosodás azonban maga után vonta a városiasodás folyamatát, amely a 19-20. század fordulóján érte el tetőpontját. A Rózsadomb aljában ekkor épült fel Cziegler Győző tervei szerint a Központi Statisztikai Intézet historizáló palotáj, és a korábban Országútnak hívott Margit körúton is megjelent az omnibusz, később megindult a villamosforgalom. A város többi részétől eltérően, ahol a közlekedési infrastruktúrával párhuzamosan városi épületek nőttek ki a földből, a Margit körút jóval lassabban és felemás módon fejlődött: még az 1920-as évek végén is földszintes parasztházak sorakoztak a körűt Rózsadomb felöli oldalán, miközben a Duna felé eső részen már ott sorakoztak a 4-5 emeletes bérházak. A Közmunkatanács az 1930-as évek elejére megelégelte a falusias állapotokat, és a közművesítésre hivatkozva elrendelte a földszintes épületek mihamarabbi bontását és helyükre összközműves modern városi házak építését írta elő. 
A Keleti Károly utca és a Margit körút sarkán is eredetileg egy aprócska sarokház állt, melyet egy sváb szerszámkészítő kisiparos épített családja és az üzlethelyisége számára. Később az örökösök eladták a szerény kinézetű épületet a Péchy-féle Himlőoltó Intézet tulajdonosának, Péchy Dániel orvosnak, aki 1911-ben lebontatta az addigra leromlott állapotba került földszintes sarokházat, majd a telket – nem kis haszonnal – eladta a fővárosnak. 1933 őszén Vágó Rezső szén- és fakereskedő 120 ezer pengőért megvásárolta a telket a fővárostól. Az volt az elképzelése, hogy a főváros legmodernebb bérházát építi fel, amelynek luxuslakásaiba jómódú családok költöznek be. Vágó, az új lakóépület tervezésével Fenyvesi István és Fried Miksa építészeket bízta meg. A tervezőpáros nevéhez számos ma is álló budapesti épület kötődik, melyek mindegyike párizsi art deco stílusjegyeit viseli. Az elkészült terveken a geometrikus formavilág uralkodott, amely lényegesen elütött a főváros eklekitkus látképétől, ugyanakkor a környék új és modern épületeihez jól illeszkedett. 
A munkálatok 1935 márciusában kezdődtek el: először egy 4-5 méter mély gödröt ástak, majd ennek födémszerkezetére emelték a hétemeletes, csaknem 30 méter magas épületet. A hatalmas 4 méter belmagasságú pincében villanyvilágítás és vizesblokkot is kialakítottak. Az utcáról semmi sem látszott a ház pincéjéből, légaknák biztosították a szellőzést. A lépcsőházát teljes egészében vasbetonból készítették, a ház többi részét hagyományos téglából. Év végére az épület elkészült, amelynek ablakai a Margit körútra, a Keleti Károly utcára és a Statisztika-kertre (ma Mechwart liget) nyíltak. Homlokzatát lekerekített sarokerkélyek, franciaerkélyek tagolták és hófehér mészkőlapokkal burkolták be. Az exkluzív bérházban 100–200 négyzetméter területű lakásokat alakítottak ki, melyek bérleti díja többszöröse volt a budapesti átlagnak. A lakók kényelmét központi porszívó, telefon, kaputelefon, emeletenként hulladékürítő rendszer és egy üveghengerben futó lift szolgálta, amely már-már a rakétakorszakot idézte. A ház több üzlethelyiséggel is rendelkezett, amelyet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Meinl Gyula (Julius Meinl) kávé és egy virágüzlet is bérelt. A többi helyiséget az előkelő közönség fogadására berendezett Regent Kávéház foglalta el. Innen kapta az épület a Regent-ház nevet. A munkálatok összköltsége 870 ezer pengőre rúgott, ugyanakkor jó befektetésnek bizonyult, mivel a bérletekből származó éves haszon az építési költség 10 százaléka volt. Az átadást és a beköltözést követően békés évek következtek.
A háború első időszaka sem érintette a környéket, egyetlen kivétel a Rózsadombot és a Városmajort érintő 1942-es szeptemberi szovjet légitámadás volt, amelyben a városmajori templomot és Zilahy Lajos rózsadombi villáját sújtotta bombatalálat. A Regent-házról a lakók úgy gondolták, hogy bombabiztosan lett megépítve, mivel vasbeton alapra és vasbeton födémekre épült, illetve a teljes lépcsőház is ilyen technikával készült. A visszaemlékezések szerint a Regent-házban a legutolsó időkig égett a villany, volt víz, és a központi fűtés minden lakásban kellemes meleget biztosított. A lakók az orosz front közeledtével az értékeiket a hatalmas pincébe hordták le, de a pince alkalmas volt arra is, hogy veszély esetén hosszabb ideig ott éljenek.
Budapest körül 1944. december 24-én bezárult az ostromgyűrű. A Széna téri német parancsnokság is felfigyelt a modern épületre, mivel tudomásukra jutott, hogy a ház erős vasbeton anyagból készült. A Regnkávéház konyháját, bárját, a bankot és az üzleteket is lefoglalták és orosz hadifoglyokkal nyolcvan tonna robbanóanyagot (tüzérségi lövedéket, kézigránátot, aknát és páncélöklöt) helyeztek el bennük és a falra fehér festékkel felmázolták, hogy „Lefoglalva a Ferndhelhalle páncélos hadosztály lőszerraktárának”. A biztonságáról 2-3 német páncélozott gyalogsági harcjármű gondoskodott, amelyek éjjel-nappal a Margit körúton álltak harckészültségben. Arra számítottak, hogy egy esetleges szovjet légitámadáskor a vasbeton szerkezetű épület védelmet nyújt a felhalmozott lőszerek számára. Így is történt: a Regent-ház Margit körúti oldala 1945. január 14-én este bombatalálatot kapott és egy része be is omlott, ugyanakkor a muníció sértetlenül átvészelte a támadást. A légitámadást követően a pincében menedéket kereső lakók követelték a német parancsnoktól, hogy a lakóház aljából távolítsák el az egyre növekvő hadianyagot, mivel a meggyengült épületre hulló bombák már elérhetik a kávézó szintjét. A német parancsnok ígéretet is tett, hogy a közeli statisztikai intézet pincéjébe helyezik át a lőszereket, ám a stisztikai intézet megbízott magyar parancsnoka fegyveres ellenállást helyezett kilátásba, ha ez megtörténik, így minden maradt a helyén. Az egyre csak gyarapodó lőszerek miatt több lakó elhagyta a pincét, helyükre azonban a szomszédos házakból kétszer annyian érkeztek menedéket találni, sőt, nyolcvan, többnyire sebesült magyar katona is a pincében húzta meg magát. 
Egy német katona január 21-én a kapuügyeletesnek jelezte, hogy újabb szovjet berepülés történt, és gyújtóbombákat és gyújtólapokat dobtak le. A pincében berendezkedő magyar katonák kételkedtek, hiszen koromsötét volt, és repülőgépzúgást sem hallottak, de azért a környező házakat járőr kutatta át, de nem találtak tüzet sehol. Visszatérve a Regent-házhoz azt tapasztalták, hogy a kapu alatt mindig ott vesztegelő 2-3 német gépkocsiból egy sem állt a megszokott helyen. Másnap, 1945. janiár 22-én, éjfél után nem sokkal hihetetlen robbanásra ébredtek a környéken élők: a −8 fokban alászálló porban kísérteties látvány tárult a szemük elé. A Regent-ház helyén 6-8 méter magas romhalmaz állt, amelyből lángok csaptak fel, a szomszédos ház fala izzott a forróságtól, a Margit körút szemközti házainak homlokzata egy szoba mélységig leomlottak. A biztonságosnak és elpusztíthatatlannak hitt Regent-házból csak a lépcsőház vasbeton elemei maradtak meg. Az áldozatok számát csak becsülni lehet. Mathaeidesz Konrád helytörténész írásából kiderül, hogy a ház lakói közül mintegy 160-180 fő volt a pincében, illetve ott tartózkodott körülbelül 60 magyar katona is. Arra nézve sincs pontos adat, hogy hány, a lakásokban menedéket kereső halt meg a robbanás következtében. 
Az ostrom után az épület romjaira tűzoltó homokot hordtak, hogy elejét vegyék a lőszerek esetleges berobbanásának. Később a romok köré falat húztak és csak három évvel később, 1948-ban kezdték meg a törmelék és a megmaradt robbanószer eltávolítását, illetve az emberi maradványok felkutatását. Az elhunytak azonosítása leginkább a véletlenen múlhatott, hiszen a hő és az egyéb roncsolódás felismerhetetlenné tette az elhunytakat. Végül a munkások 1948 nyarán érték el az egykori pince belsejét, ahol a ház lakóit a beszivárgó tűzoltó homok és nedvesség következtében iszapos masszában találták meg. A budapesti rvostudományi egyetemen ma is őriznek egy oldalfekvő helyzetű 10 centiméterre zsugorodott múmiát. A tetemet a leomló födém nyomta össze, később pedig az iszapos massza konzerválta az utókor számára.
A Regent-házzal kapcsolatos munkálatokat a közvélemény kiemelt figyelemmel kísérte, mivel az akkori sajtóban hírek jelentek meg arról, hogy a romok alatt kincs rejtőzik. Budapesten kisebbfajta aranyláz tört ki. A munkára ügyelő rendőrök és katonák alig győzték hazaküldeni azokat az ásóval, csákánnyal, bányászlámpával érkező csoportokat, melyek elhatározták, hogy megszerzik az aranyat. Zugügyvédek érkeztek a helyszínre, külföldi leveleket, megbízásokat mutogattak. Ügyfelük állítólag azt kívánta tőlük, hogy szerezzék vissza a „kommunistáktól” a pincében tárolt értékeket. Amikor a romokat elszállították, az egyik leszakadt erkély alól egy épen maradt ébresztőóra került elő. Mutatói éjfél után hét perccel álltak meg. 
A ház felrobbanásának valódi okára soha nem derült fény. Nincs bizonyíték arra, hogy a németek tették, még akkor sem, ha nem állt a kapuban a mindig ott veszteglő teherautó, és akkor sem, ha az áldozatok között nem volt német katona. Ugyanakkor a Vörös Hadsereg levéltárából nemrég előkerültek olyan iratok, amelyek hivatkoznak egy Budapest elleni 1945 január 21-i, késleltetett gyújtóbombákkal végrehajtott bombatámadásra. Ez megmagyarázhatja, hogy miért nem észleltek tüzet és robbanást a magyar járőrök, miután a németek jelezték a berepülést. 
Az ostrom idején a szemközti épületet, a hatalmas sarokkupolás Szomjas-házat is találat érte, de sérülései nem indokolták a lebontását. Végül politikai nyomásra azt az épületet is eldózerolták, így a Keleti Károly utca és a Margit körút találkozásánál elhelyezkedő két üres telekre 1959-re Dúl Dezső építész tervei alapján egy-egy szocreál lakóházat emeltek, melyek stílusban és minőségben meg sem közelítik az egykori Regent-ház színvonalát.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
