Semjén Zsolt kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét

Mint az indoklásban fogalmaztak,

Semjén Zsolt „közösségszeretete, a keresztény alapokon tovább épülő és építkező magyarságért vállalt állhatatos szolgálata nélkül nem élnénk, nem élhetnénk ma azt a magyar világot, amely a cselekvő mindennapokban és mindennapoknak ad erőt, ad hitet s szívet”.

A VMMSZ december 22-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 27-én Zentán.

A döntés értelmében Magyar Életfa-díjjal ismerik el Birkás János nyugalmazott karnagy és zenetanár, Brezovszki Eszter népdalkörvezető, néptáncoktató, művelődés- és közösségszervező, Jódal Rózsa tanár, író, szerkesztő, valamint Pintér József helytörténet-kutató munkásságát.


Hirdetés

A szövetség plakettjével jutalmazzák Komarek Magdolna közösség- és művelődésszervezőt, Mihók Attila citeraoktatót, Stefaniga Ottíliát, a 25 éves Óbecsei Schola Cantorum alapító karnagyát, Varga Lívia művelődés- és közösségszervezőt, valamint a Közép-Bánság magyar közösségi életét meghatározó és hagyományainak megtartásában kiemelkedő szerepet betöltő, 75 éves Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet.

„Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől”

– olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttesének megáldásán 2021. október 28-án. MTI/Filep István

'Fel a tetejéhez' gomb