Hagyomány nélkül nincs élet: nincs múlt, nincs jövő, nincs nemzet

Hampel Katalin divattervezővel beszélgettünk a kezdetekről és a kiteljesedésről, a magyarok gazdag viseleti kultúrájáról, a zsinórdíszítésű ruhák politikai üzenetéről, valamint arról, hogy mennyire fontosak egy nemzet életében a hagyományok és gyökerek. VIDEÓVAL.

Hampel Katalin

Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

– „Cérnák, gombok és szabásminták között nőttem föl” – mesélte egy interjúban. Ha gyermekként valaki belecsöppen egy ilyen világba, akkor az akarva-akarat is meghatározta a későbbi életútját. Így volt ez önnel is?

– Egészen biztosan. Én a Jóistentől kaptam ezt az ajándékot, hogy ilyen csodálatos munkát végezhetek, immáron 35 éve. Minden úgy kezdődött, hogy édesapám kutatómérnök volt, és az 1950-es évek nyomorúságos kis fizetéséből a családnak igencsak szűkösen kellett élnie. Ezért édesanyám – aki egyébként tanult szabás-varrást – egy kis „szalont” működtetett otthon, az én szobámban. Sorra jöttek hozzánk varratni az ismerősök és azok ismerősei. Így hát tényleg gombok és szabásminták között nőttem fel. Rengeteget játszottam röltexeset, meg babaruhákat varrtam, úgyhogy ezt a vonalat valóban az édesanyámtól örököltem.

– A következő fontos mérföldkő az életében talán az 1986-os év, amikor egy régiségboltot nyitnak a barátnőjével a Párizsi utcában. Hogyan lett végül is ebből a régiségboltból egy ruhaszalon?

– Ez is az édesanyámhoz vezethető vissza, aki egy nagyon jó ízlésű és igényes asszony volt az otthonára, a környezetére. A szüleim a nyolcvanas években vettek egy telket Tihanyban és építettek rá egy házikót. A tihanyi ház telis-tele volt olyan régi, népi dolgokkal, amikkel én itt kerültem kapcsolatba először. Ugyanis az édesanyám faluról falura járva gyűjtögette ezeket a gyönyörű szép népi edényeket. A nővérem sokszor meg is jegyezte, hogy „itt lógnak a csendes téli vacsorák”, mert nagy spórolás volt, de azért a házban ritkaságnak számító, népi edénygyűjtemény lógott a falon. Ezektől inspirálva kezdtünk el a barátnőmmel piacra járni, és gyűjtögetni mindenféle régiséget.

Az alapötlet az az volt, hogy a külföldieknek ne kelljen kijárni az Ecseri piacra, hanem itt a Belvárosban, a Párizsi utcában csináltunk nekik egy kis piaci hangulatot. Vásárról vásárra barangolva fölfedeztük, hogy mennyi gyönyörű szép régi textília és népi ruha hánykolódik a piacokon, pusztulásra ítélve. Elkezdtük ezeket a mesés darabokat felvásárolni és átalakítani. Hiszen száz évvel ezelőtt sokkal apróbbak voltak az emberek, így a ruháik is, amelyek nem passzoltak a mai kor emberére. A régi viseleteket tehát át kellett alakítani, meg kellett nagyobbítani őket. A rendszerváltás idején nekünk már saját varrodánk volt, ahol ezeket a csodálatos kis ingeket, kalotaszegi kötényeket, pliszírozott szoknyákat készítettük.

Hampel Katalin

Régi viseleti hagyományok felújítása, ma is hordható, divatos formában – Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

– Ekkor esett meg az a mesébe illő történet, mikor egyszer csak bekopogtatott önökhöz egy erdélyi parasztember, aki felajánlotta a maradék paszományát, megvételre. Ezekből készült aztán az első atilla, amely elindította az ön karrierjét.

– Így van. Ekkor lépett be az életünkbe egy erdélyi bácsi a paszományaival, amiből megcsináltuk az első paszományos kabátunkat. Óriási sikere volt. S innentől kezdtük el beleásni magunkat a hazai viselettörténetbe. El kell mondani, hogy nekünk, magyaroknak fantasztikus viseleti kultúránk van. Rendkívül sokszínű, motívumokban gazdag a magyar népi és a nemzeti viseletünk. A népviseletet hazánkban Tankó Judit kezdte kutatni. Ő 180 különböző tájegység motívumáig jutott, de ennél még sokkal több van. A motívumok tájanként különbözőek, nem keveredtek, minden falu megőrizte a sajátját.

– Mesélne a nemzeti viselet gyökereiről, elterjedéséről?  

– A nemzeti viselet az arisztokráciához köthető, ugyanis kezdetben ők hordták. Aztán később a polgárság ruházata lett, majd a 1940-es években már a hordártól kezdve, a portásig az égvilágon mindenki zsinóros, paszományos ruhában járt, kifejezve ezzel is a magyarságukat. Azt fontos kiemelni, hogy a magyar nemzeti viseletnek mindig volt egy politikai üzenete. Főleg akkor hordta a magyarság, amikor elnyomás alatt volt. Mondhatjuk, hogy elég gyakran kellett hordaniuk, gondolok itt a 150 év török vagy a több 100 év Habsburg-uralomra. A 45 év kommunizmus alatt persze más volt a helyzet, akkor nem merték hordani. Annak idején a Toldy Ferenc Gimnáziumban, ahova jártam, ha valaki március 15-én egy bocskai kabátban jelent volna meg, egészen biztosan elvitte volna a rendőr.

Tulajdonképpen a reformkorban alakult ki a mai egyszerűbb fekete atilla, amely letisztultabb volt, mint a régebbi díszpompás menték és atillák. Ekkor főképp a politikusok viselték. Volt egy olyan szabály is, hogy az országgyűlés alsó szintjén csak azok tartózkodhattak, akiknek volt fekete atillájuk. A külföldi újságírók, ha nem csináltattak maguknak, akkor a karzatra kellett felmenniük. A reformkorban tehát nagy népszerűségnek örvendett ez a nemzeti viselet. Aztán fellendülés volt érezhető az 1848-as forradalomkor, majd az 1867-es kiegyezéskor, végül a századfordulón is újra előkerült a ládafiából ez a gyönyörű viselet. Utoljára az 1940-es években élte a reneszánszát, amikor németellenes éllel mindenki elkezdett megint zsinóros ruhában járni. Nagyon bízom benne, hogy egyszer újra visszajön a divatba és akkor majd rácsodálkozunk, hogy micsoda gyönyörű viseletünk van, nekünk magyaroknak.

Hampel Katalin

Szeretnék eljutni odáig, hogy minden magyar embernek, legyen egy magyar ruhája – Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

– Említette, hogy mindig is volt politikai üzenete a nemzeti viseletnek, sőt volt olyan idő, mikor a nemzeti ellenállás szimbóluma lett. A 21. században, hogyha valaki felvesz egy atillát, annak még most is politikai töltete van ön szerint?

– Szeretnék eljutni odáig, hogy minden magyar embernek, legyen egy magyar ruhája. De amíg az emberek egy része a zsinórdíszítésű ruhák hordását „magyarkodásnak” tartja, addig elég nehéz helyzetben vagyok. Ausztriában vagy Bajorországban szinte nincs olyan ember, akinek ne lenne egy trachtenje, egy dirndlije (szerk.: helyi népviselet), és senki nem mondja rá, hogy „osztrákoskodik” vagy „bajoroskodik”. Szóval nem is annyira politikai töltete, mint inkább üzenete van ennek a magyar nemzeti viseletnek, amelyet sokan nem szeretnek.

– Mi ez az üzenet?

– Hogy magyarok vagyunk, és büszkék vagyunk a magyarságunkra!

– Nemrég olvastam egy olyan gondolatot öntől, hogy nincs a világon még egy olyan ország, aminek olyan gazdag viseleti kultúrája lenne, mint Magyarországnak, de nincs még egy olyan ország, amelyik ilyen rosszul kufárkodik vele. Mire gondolt pontosan?

– Sok orvosprofesszor vendégünk van, akiknek atillát és bocskait készítünk. A legtöbben azt is elárulják, hogy ezeket ők csak külföldön fogják viselni, a különféle kongresszusokon. Tehát itthon nem merik hordani sokan, a megbélyegzés miatt. Nem egy elfogadott, semleges ruhadarab mind a mai napig. Persze ebben közrejátszik az is, hogy a kommunizmus alatt, 45-50 évig ez a fajta viselet teljesen be volt tiltva. Időt kell adni még neki, hogy teret hódítson. Amúgy a Bocskai-kabát egy viszonylag friss viselet. Az 1940-es években álmodta meg Tüdős Klára jelmez- és díszlettervező. Azért, hogy a férfiaknak is legyen a szmoking helyett egy esti, lazább viseletük, amelyet egy nadrággal és garbóval is kiválóan lehetett hordani.

Hampel Katalin

A nemzeti viseletnek üzenete van: „Magyarok vagyunk, és büszkék vagyunk a magyarságunkra” – Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

– Mitől unikális egy Hampel ruha? Mi az a védjegy, ami miatt a világ bármely pontján felismerhetik?

– Nagyon jó minőségű, természetes anyagokból készítjük a ruháinkat, azonkívül törekedünk a forma és a motívum harmóniájára. Az ars poeticánk is ez: régi viseleti hagyományok felújítása, ma is hordható, divatos formában. Ez azt jelenti, hogy a zakó formája megfelel a mai modern divatnak, de mégis benne van a régi, több százéves hagyomány, a díszítőelemeken keresztül. Valójában ez egy értékmentés. A régi népi dolgokat, egy matyó terítőt, vagy egy szép paraszting elejét ültetjük be a ruhákba. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy ezeket a csodálatos kézimunkákat megmentsük, és átadjuk az utókor számára.  

– Ez egy misszió az ön részéről…

– Hívhatjuk bárhogy, én ezt nagyon szeretem csinálni, az életem boldogsága. Persze azt is hozzá kell tennem, hogy fantasztikus kollégáim vannak, akikkel szinte 20 vagy akár 35 éve, a kezdetek óta együtt dolgozunk. Átörökítjük a magyar népművészet kincseit és visszük hazánk jó hírét. Hála isten egyre több helyről hallom vissza, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain megjelentek a ruháimban, például miniszterek, alkotmánybírók stb., és ez mérhetetlen büszkeséggel tölt el.

– Magyarországon egy bizonyos réteg, főleg a művészek és a politikusok köre hordja nagy előszeretettel az ön ruháit. Mi a helyzet a külföldiekkel, ismerik, szeretik ezt a viseletet?

– Amikor Schmidtné Makray Katalin köztársasági elnökné volt, indított egy „vedd a magyart, viseld a magyart” mozgalmat. Minden nyilvános szereplésén, a mi ruhánkban jelent meg, és ez elősegített egyfajta elfogadást a ruháim irányába, a politikusok között. Nagyon büszke vagyok rá például, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter, a külföldi útjain sokszor a mi kabátjainkat viseli. Egyébként visszatérve a külföldiekre. Mihozzánk Jeremy Irons úgy tér be, mintha hazajönne. Amikor Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke itt van Magyarországon, akkor a felesége mindig betér hozzánk, hogy régi csipkéket és zsinóros kabátokat vegyen. De a hírességeken túl, nagyon sok külföldi látogat el hozzánk és vásárol nálunk.  

Hampel Katalin

Varga Judit igazságügyi miniszter a külföldi útjain sokszor a mi kabátjainkat viseli – Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

– Azt lehet mondani, hogy többségében a középkorú, illetve az idősebb generáció büszkélkedhet egy-egy szépséges Hampel darabbal. Céljuk, hogy közelebb hozzák a hagyományos magyar viseletet a fiatalokhoz is?

– Egy ilyen kis fekete, zsinóros bársonykabátkát, hogyha az ember egy lovaglócsizmával, lovagló nadrággal és egy hosszú fehér inggel veszi föl, akkor hétköznapi viselet. Ha pedig egy földig érő bársony szoknyával hordja, akkor báli ruha. Tehát mindig attól függ, hogy éppen mivel együtt viseljük. Természetesen szeretnénk nyitni a fiatalok felé is, de azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a ruhadarabok, több héten át készülnek, egyedi kézműves termékek, így elég drágák. Sajnos kevés fiatal engedheti meg magának, hogy csak úgy a mindennapokra Hampel zakót hordjon. Viszont elindult egy tendencia, amelynek nagyon örülünk, mégpedig az, hogy a fiatalok diplomaosztóra, érettségire vagy első bálozásra ezt kérnek a szülőktől ajándékba. Nem véletlen az a kezdeményezésünk sem, hogy farmeranyagból is készítünk már míves kabátokat, zakókat, hogy ezzel még közelebb hozzuk a hagyományos viseletet ehhez a generációhoz.

– Sokat jótékonykodik. Miért érzi fontosnak, hogy ilyen formában is segítse és támogassa a rászorulókat?

– Úgy gondolom, hogy akinek a Jóisten lehetőséget ad arra, hogy segítsen, annak bűn, ha nem segít. Nekem óriási boldogságot jelent, amikor ezer adag ételt osztunk ki karácsonykor a hajléktalanoknak Csepelen. Vagy amikor adventkor jótékonysági estet tartunk Beregszászi Olgával a kárpátaljai szegény sorsú honfitársainknak. Az idei legszívhezszólóbb eseményem a koronavírus-járvány miatt árván, félárván maradt gyerekek megsegítéséért tartott adománygyűjtő jótékonysági est divatbemutatója és ruhaárverése volt, amit a Stefánia-palotában rendeztünk meg. Az eseményen Kovácsné Dobor Dorina divattervezővel karöltve, hét és fél millió forintot sikerült összegyűjteni, és átadni a Regőczi István Alapítvány számára.

Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas színművész, zenész énekel, mögötte Hampel Katalin divattervező kollekciója a koronavírus miatt árván, félárván maradt gyerekek megsegítéséért tartott adománygyűjtő jótékonysági est divatbemutatóján a Stefánia-palota – Honvéd Kulturális Központban, Budapesten 2021. szeptember 23-án. A divatbemutatón a ruhakollekciók licitálásából befolyó teljes összeget a Regőczi István Alapítvány számára utalták át – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

– Világjárvány idején elementáris erőt jelenthet az embereknek az Istenbe vetett hitük…

– A hit nagyon nagy adomány. Aki megérzi egyszer az Isten szeretetét és a vezérlését, az többé nem jár mankó nélkül az életben.

– Mesélne arról, hogyan telik önöknél az advent és a karácsony időszaka?

– Idén egy kicsit máshogy telik az advent, mert eddig mindig volt egy nagyszabású jótékonysági estünk a MOM-ban, amit ebben az évben márciusra halasztottunk a vírushelyzet miatt. Úgyhogy idén kicsit több időm lesz elmélyülni, a szívemet ünneplőbe öltöztetni. Igyekszem minél kevesebb ajándékot venni, hogy ne arról szóljon az ünnep. Nálunk hagyomány, hogy a december 23-át a 91 éves édesanyámmal, a szentestét a férjemmel, az első ünnepet pedig a gyermekekkel és az unokákkal töltjük. Aztán a két ünnep között leköltözünk Tihanyba, ezek a napok csodás misékkel, sétákkal és beszélgetésekkel telnek. Így lépünk át az új esztendőbe.

– Mire a legbüszkébb az életében?

– A szeretetre, amely körülvesz.

– Hogyha egy palackpostában üzenetet kellene küldenie az utókor számára, akkor mit üzenne?

– Úgy gondolom, hogy hagyomány nélkül nincs élet: nincs múlt, nincs jövő, nincs nemzet.

 

Kisfaludy Nóra

Iratkozzon fel hírlevelünkre!