Az uniós bevándorláspolitika veszélyezteti a keresztény kultúrát és életmódot

Az Európai Unió bevándorláspolitikája veszélyezteti a keresztény kultúrát és életmódot - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

„Az a bevándorláspolitika, amelyet Európa sok-sok országa, leginkább baloldali kormányai követnek, súlyos következményekkel járnak, hiszen azt a keresztény kultúrát, életmódot – amelyet itt Európában élünk – veszélyeztetik” – mondta Soltész Miklós. Ez a bevándorláspolitika óriási károkat okoz szerte a világban a keresztény közösségek számára.

Jelenleg a keresztény a legüldözöttebb közösség a világon, az üldöztetés több mint 340 millió embert érint – tette hozzá.

Magyarországnak megvan az egyértelmű válasza a migrációra: segíteni kell a bajba jutott embereknek, nemzeteknek, de a segítséget kell helybe vinni. A magyar kabinet a Hungary Helps Programon keresztül templomok, épületek, kórházak, iskolák, szociális intézmények felújításával vagy építésével több százezer ember helyben maradását szolgálta – ismertette a bejegyzésben Soltész Miklós.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára látható. Forrás: Facebook/Magyarország Kormánya

Iratkozzon fel hírlevelünkre