Márki-Zay 64 ezer forintot vett volna ki novemberben a családok zsebéből

Márki-Zay Péter megszüntetné a rezsicsökkentést, és a lakossági tarifákat a piaci árakhoz igazítaná. Az intézkedés 64 ezer forint többletköltséget okozott volna novemberben egy átlagos magyar háztartásnak. Az árnövekedés hatására több mint egymillió magyar ember válna „energiaszegénnyé” - olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében.

Felidézték: 2013-ban a jobboldali kormány rezsicsökkentési programot indított, ami megvédi a lakossági fogyasztókat a piaci árváltozásoktól. Ezért a családok jelenleg nem szembesülnek az európai energiaválság és az egyre növekvő árak okozta kihívásokkal – tették hozzá.

„Ezzel szemben Márki-Zay Péter, folytatva a 2010 előtti baloldali pártok energiapolitikáját, megszüntetné a hatósági árazást, és kiszolgáltatná a családokat az aktuális piaci áringadozásoknak” – fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy az energiahordozók tőzsdei ára tovább növekedett novemberben, így ha a lakossági tarifákat ezek alapján határozhatták volna meg a szolgáltatók, a háztartásoknak jelentős, csaknem négyszeres kiadásnövekedéssel kellett volna szembesülniük.

Míg a jelenlegi szabályozás mellett egy átlagos magyar háztartásnak 22 ezer forintot kell havi áram- és földgázszámláira fordítania, a piaci árszabás mellett ez meghaladta volna a 86 ezer forintot – közölték.

Hangsúlyozták, hogy az áremelkedés hatására a rezsiköltségek aránya a háztartások összes havi kiadásában jelentősen – 9 százalékról 33 százalékra – növekedett volna, így a családok kevesebbet tudtak volna egyéb termékekre (például élelmiszerre, oktatásra, szórakozásra) vagy megtakarításra fordítani.

„Mivel jelenleg az áram- és földgázköltségek aránya az összesített kiadásokból a legszegényebb háztartásokban a legmagasabb, Márki-Zay Péter rezsipolitikája ezeknek a családoknak jelentené a legnagyobb kihívást” – írták.

Kifejtették: a jelenlegi, hatósági árszabás mellett a legszegényebb családok kiadásaik 12 százalékát, a legtehetősebbek pedig 7 százalékát fordítják gáz- és áramvásárlásra. A piaci árak bevezetésével az arányok 45 és 28 százalékra növekedtek volna, azaz a legszegényebb háztartások kiadásainak csaknem felét, a legtehetősebbeknek pedig több mint negyedét rezsiszámlák befizetésére kellett volna fordítaniuk.

Leszögezték, hogy a drasztikus áremelkedésnek drámai hatása lenne az energiaszegénységre.

„Magyaroroszágon a rezsicsökkentésnek köszönhetően azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek nem tudták kellő mértékben felfűteni az otthonaikat, 15 százalékról 4,2 százalékra csökkent 2012 és 2020 között. Ezzel jelentősen megelőzzük az európai uniós átlagot, ami 8,2 százalék. A Márki-Zay rezsipolitikája okozta áremelkedés 18,5 százalékra emelné a fűtési nehézségekkel küzdők arányát, ami azt jelentené, hogy az érintett háztartások száma a jelenlegi 172 ezerről 758 ezerre növekedne. A javaslat tehát több mint 1,3 millió embert sodorna energiaszegénységbe” – emelték ki.

Közölték azt is, hogy a baloldali kritikákkal szemben a lakossági szereplők energiafogyasztásának mértékét elsősorban nem a jövedelem, hanem az egy háztartásban élők száma befolyásolja. Ez a Századvég szerint a jelenlegi fogyasztási szerkezeten is jól látható:

egy négytagú család átlagosan 80 százalékkal fogyaszt többet egy egyszemélyes háztartásnál.

A különbség egy többgenerációs, nyolctagú család esetében pedig két és félszeres. Ebből az elemzés szerint az is következik, hogy a piaci árak bevezetése és az abból fakadó áremelkedés leginkább a nagycsaládosokat sújtaná.

Míg egy egyedül élő esetében a jelenlegi, 16 ezer forintos rezsiszámla 45 ezer forinttal, összesen 61 ezer forintra emelkedett volna, a növekmény mértéke egy négyszemélyes család esetében meghaladta volna a 80 ezer forintot, egy nyolctagú családnál pedig a 110 ezer forintot. Utóbbi esetében ez azt jelentené, hogy a rezsiköltségek aránya a teljes kiadásban 13 százalékról 50 százalékra növekedett volna, azaz egy többgenerációs nagycsalád kiadásainak felét kénytelen lett volna az energiaszámlái befizetésére fordítani – írta a Századvég.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere (Mindenki Magyarországa Mozgalom) beszél az ellenzéki pártok demonstrációján Budapesten a Szabad sajtó útján 2019. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján. MTI/Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre