Ungváry Zsolt: Titkos Találkozó a követségen (kiszivárgott részletek)

Emmanuel Macron már felvette a kabátját, hogy induljon a miniszterelnöki rezidenciára, amikor a protokollfőnök a fülébe súgta:

– Elnök úr, még találkoznia kell néhány helyi ellenzéki vezetővel.
– Rengeteg dolgom van, Maurice, ne bosszantson ilyen pitiáner dolgokkal. Kik ezek?
– Tudja, tavasszal itt a gyarmatokon is választást tartanak, és a németek azt szeretnék, ha ezek – fejével megvetően az ajtó felé intett – kerülnének kormányra. Így volna kellemes és kifizetődő.
– Még hogy a németek! Merde!
– Gyuri bácsi is szólt…

Macron szeme tikkelni kezdett, kényszeredetten sóhajtott:

– Az más. Jöjjenek. Ültesd le őket ott a lépcsőfeljáró alatt, ahol a menedékkérőket szoktuk fogadni.

Az esemény további alakulásáról rendelkezésünkre állnak Karácsony Gergely feljegyzései, aki távoztában, miközben megtörölte izzadt homlokát, a zsebkendővel együtt kirántotta a titkos papírt is, ami hozzánk került.

„Maszkban kellett bemennünk, így ha valaki hibázik, utólag letagadhatja, hogy ő volt ott. Péter szerint ez működik. Klára ugyan alapból, szemrebbenés nélkül tud hazudni, ezt otthon gyakorolják a férjével, de engem rögtön lebuktat az arcjátékom, ezért nem bántam a takarást.

Ahogy körülnéztem, két zászlót láttam a sarokban, francia meg uniós, bizonytalan érzésem támadt, nem hiányzik-e valami. Meg is kérdeztem a többieket, de a fejüket rázták.

– Ott van a vendéglátó zászlója – magyarázta Klára –, a másik, a kék pedig a mi zászlónk. Különben is, a te feladatod lett volna a lobogó.

Ó, bakker, hát lobogót mondott a telefonban. Én meg úgy értettem robogó, hogy ne kelljen a dugóban… basszus.

– Miért nem hozott az Anna? – kérdeztem.
– Nekünk csak szivárványos van – szólt arrogánsan. Ez az Anna mindig olyan mérges, félek tőle.

Közben bejött Macron, rajta is maszk, lehet, hogy nem is ő volt. Én ettől kezdve nem értettem semmit, Feri tolmácsolt súgva az ajtó mögül, mert ott lapult meg, ő ugyanis most a háttérbe vonult.
Macron megköszönte Annának a párizsi olimpiát, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Anna mosolygott (hú, ennél az is jobb, ha dühös), kifejtette, mennyire nincs nagyobb vágya annál, mint hogy másokat segítsen. Ezért nem hoztunk magyar zászlót sem, nehogy azt higgye valaki, hogy mi a magyarokat képviseljük.

Erre az elnök valami olyasmit dünnyögött, hogy az árulókat senki se szereti. «Most kiszámítható a magyar politika, de mit csinálnátok ti?» Erre persze egyikünk se tudott válaszolni, mert egyikünk se csinált még soha semmi értelmeset. Kicsit feszengtem, de közben már legalább annyira untam, mint a miniszterelnök-jelölti vitát.

Ezután kis kínos közjáték következett, mert Péter Francois-nak nevezte Macront, összekeverte az előző elnökkel, de kivágta magát azzal, hogy csak tudatosítani akarta benne, hogy ő francia. Mondta Macron, hogy ő speciel ezt nélkülünk is tudja, Anna rögtön biztosította róla, hogy mi mind franciák vagyunk. Je suis Francois – kiáltott fel lelkesen Ferenc a sarokban, de gyorsan visszabújt, nehogy Péter azt higgye, hogy kampányol.

– Te voltaképpen ki a fene vagy? – érdeklődött Macron kedvesen Péterre pillantva. – A két nőt ellensúlyozó férfi kvóta?

Klára egy gúnyos mosollyal közölte, hogy a közös miniszterelnök-jelölt. Macron kacagott, azt hitte, ez valami magyaros vicc, de amikor rájött, hogy talán mégsem, megengedte Péternek, hogy bemutatkozzon.

– Alors, egy másik Péter már volt itt francia zsoldban, eladta nekünk a fontosabb stratégiai ágazatokat, ki is tüntettük a becsületrenddel. Adnék önnek is valami előkelő francia címet, de hallom, hogy már így is márki. Nem is tudtam, hogy Magyarországon még használják ezeket az arisztokrata előneveket. Nálunk a forradalomban eltörölték a születési előjogokat.
– Nálunk ez megvan – nevetett Klára. – Ha egy család bekerült a húsos fazékba, sosem robbantható ki onnan. Ugye, Anna kedves, nálatok is családilag öröklődik az ilyesmi?
– Nagypapáék sokat beszélgethettek erről – bólogatott Anna. – Bár ’56 után a te nagypapád lecsukatta az enyémet, de az ilyesmi családon belül marad.

A protokollfőnök lépett az elnökhöz, és valamit súgott a fülébe. Macron hirtelen felpattant.

– Telefonáltak a karmelita kolostorból, hogy most már tudnak fogadni. Mennem kell. A személyzet majd hoz valami kis ropogtatnivalót Önöknek.

Ungváry Zsolt

Kiemelt kép forrása: MTI/Főpolgármesteri Hivatal