Trombitás Kristóf: Szinte elérhetetlenül elhúztak a kormánypártok – így a balos sajtó, de miért?
Általános meglepetésre a 444-en debütált a mai napon egy cikk, amelyben súlyos, az ellenzékkel kapcsolatos problémákat vetnek fel. Nem gondoltam volna – vagyis igen, de erről később -, hogy pont egy ilyen oldalon látok majd hasonló kikacsintást. Ugyanis ez az írás egyértelműen arról szól, hogy az ellenzéki szerencsétlenkedés hatására a kormány támogatottsága látványosan elhúzott. Olyannyira, hogy ma most lennének a választások, látványos, súlyos vereséget szenvedne a baloldal.
Vannak ennek érthető szegmensei is. Az ellenzéki, közös kommunikáció – az a kommunikáció, amely az összefogott ellenzéket jelenítené meg és amely felhozta őket egál szintre – gyakorlatilag megszűnt az előválasztások óta. Addig meglehetősen jól tudták ezzel az újítással tematizálni a közéletet, de azóta ennek se híre, sem hamva. Mintha kifújt volna minden, amiben csak bíztak, elfújta volna a szél, mint a könnyed, hajnali harmatot.
Aztán kétségkívül az okok között szerepel az is, hogy a megrögzött, balos szavazókat kivéve – akik bármikor, bárkire, bárhogyan leszavaznak, aki nem Orbán – ugyan kinek lehet szimpatikus Márki-Zay Péter? Kijelentéseivel, folyamatos nyilatkozási kényszerével, mondjuk ki, legalábbis kampánytechnikailag ostoba megjegyzéseivel százalékokban mérhető módon ártott eddig az ellenzéknek. Azt ugyanis már sokan elmondták, hogy a választásokat nem a táborok döntik el – legalábbis nagyon ritkán -, hanem a bizonytalanok. Azok, akiknek nincs kimondott pártszimpátiája.
Nekik mégis milyen ajánlatot tud adni Márki-Zay?
Ezek mind-mind okai lehetnek a kiszivárogtatott eredménynek, miközben a kormány eredményes munkát végez. A brüsszeli szívózás ellenére szinte nincs nap, amikor ne jelentenének be valamilyen bérnövekményt, kedvezményt és egyebeket, ez pedig hat. Pláne úgy, hogy szinte teljesen nyilvánvaló, a választásokig semmilyen, nekünk járó, tehát nem alamizsna pénz sem érkezik. Ha valami, hát ez is a gazdaság jó állapotát mutatja.
Plusz nagyon is hat a néplélekre, hogy a magyar kormány nem hajlandó felülni az apokaliptikus időket vizionálók agyamentségeinek. Azaz nem zárja le az országot, hanem helyesen és egyértelműen a valóságot állítja: oltakozni kell, elérkezett a személyes felelősség korszaka.
Ám azért mi se tekintsünk el azoktól a szempontoktól sem, amibe most az ellenzékiek kapaszkodnak. Persze vicces látni, hogy ilyenkor hirtelen nem annyira számítanak a közvéleménykutatók, míg hónapokkal ezelőtt még bőszen posztolták, hogy mi lenne most vasárnap. Egyrészt nem tudjuk, kik végezték a felmérést. Nem ismerjük a módszertant. Nem ismerjük a mintát. És bár a fenti jellemzés mind igaz, de valóban kissé nehéz elhinni, hogy pár hónap alatt ekkorát forduljon a világ, a kiélezett versenytől a féltávnál majdnem nyertes állapotig.
Legyen igazuk! 
Az sem teljesen kizárt – bár ezeket a nyakatekert magyarázatokat én nem szeretem, a politika ugyanis nem egyszerű dolog, de nem is annyira bonyolult, mint az sokan mutatni szeretnék -, hogy valamilyen kettős játszmába szállt be az ellenzéki sajtó a balos pártokkal. Próbálnak sokkhelyzetet előállítani a sajátjaik között, hogy felkeltsék a harci kedvüket, a jobboldali szavazókat meg elbizakodottá tenni, hogy ne menjenek el.
Vagy akár egy nyílt üzenet Márki-Zaynak, hogy ez lesz, ha nem veszi igénybe a segítségüket vagy direkt elutasítja őket?
Lehet még egy ideig találgatni, de egy biztos: a kormánypártok emelkedő, az ellenzék lefelé tendáló pályán van.
