Ungváry Zsolt: Az ősrobbanástól a koalákig
Mindig egy kicsit zavarban vagyunk, ha magától értetődő dolgokat kell magyarázni. Hiszen pontosan ezt jelenti a kifejezés: az értelmét, a lényegét magában hordozza. Ezek a természetes, normális, a világ rendjébe illeszkedő dolgok. A nap süt, és ez jó. Az éhezés rossz. Miért írjuk le ezeket újra meg újra?
Nos, azért, mert vannak, akik kétségbe vonják.
Az anya nő, az apa férfi. Nevetségesnek hat ezeket bizonygatni, de lassan arcunkra fagy a nevetés. A gyerekeinket nem öljük meg. Gyurcsányra nem szavazunk. Nem olyan bonyolult, ráadásul öröktől belénk van kódolva.
A világ ugyanis alapvetően jól lett berendezve, nem kell átrendezni. Egy vastag könyv első néhány sorában tökéletesen le van írva, hogyan hozta létre az alkotója, sőt azt is megerősíti, hogy ezt jónak látta. Tiszta sor. A teremtmény ugyan később megpróbálta megkérdőjelezni ezt a leírást, de némi vargabetű és egy-két zsákutca után eljutott ugyanoda. Vagyis, hogy az anyag nem örök, a világ nem változatlanul olyan, amilyen, hanem valamikor létrehozták (teremtés-ősrobbanás), ráadásul mai tudásunk szerint nagyjából abban a sorrendben jöttek létre a dolgok, amiképpen a Bibliában áll. Vagyis kezdetben nem voltak szárazföldek, a Föld kietlen és puszta volt, előbb a növények, majd az állatok jelentek meg (a víziek megelőzték a szárazföldieket), az ember csak a végén lép színre.
És mivel Isten nem zsarnok, ezért az ember szabad akaratot kapott, amivel megkérdőjelezte ezt a szépen megalkotott rendet. Fantáziája olykor egészen messzire ragadta, némelyek saját álomvilágukkal helyettesítenék be a valódit. De az egész emberiség nem élhet az ő álomvilágukban, pláne ha ez egy rémálom.
Azt is tudta Jézus (hát hogyne tudta volna, von Haus aus tudta), hogy „ég és föld elmúlnak”. Ebben is igazolta őt a „tudomány” (nem mintha rászorulna), mint ahogy „a mindenséget összetartó erők”-ről beszélt Newton előtt ezerhatszáz évvel. Szerencsére Jézus azt is hozzáteszi a világ pusztulásától rettegőknek, hogy viszont „az én igéim el nem múlnak”.
A múlékony fizika – és általában a természettudományok – törvényeit a modern ember hajlamosabb akceptálni az erkölcs szabályainál, pedig mindkettő isteni alkotás.
Ha az erkölcs törvényeit figyelmen kívül hagyjuk, az pont olyan, mintha a fizika törvényeivel tennénk ugyanezt. A mindenséget nem pusztán a fizika törvényei tartják össze, hanem az erkölcsiek is. A fizika ellen egyelőre még nem tudunk hadakozni, a biológia ellen már megpróbáljuk, az erkölcs ellen pedig már régóta folyik a harc. De ha ezek az összetartó erők megrendülnek, elpusztul a világ.
Igazából ha az ember elpusztult, utána már lényegtelen, hogy a világegyetem megmaradt-e, mert ha nincs, aki tudomást vehetne róla, az éppen olyan, mintha nem volna. Koalák és pandák, a földtörténetből önkényesen kiválasztott évezredben élő lények iránti aggodalom csak az emberi észlelés tükrében értelmezhető. Miért nem a vulkánok kénköves gázában fortyogó őslevest, miért nem a dinoszauruszok korát, miért nem megannyi évmilliókkal ezelőtt kipusztult állatot siratunk? Miért pont a mostani klímán aggódunk? Mert az ember, aki mindezt felfogni képes, most él. A medvék, a gleccserek, az ózonréteg, a tiszta víz csak annyiban lényegesek, hogy nekünk, embereknek mit jelentenek.
Ezért butaság, sőt erkölcstelenség a Föld vagy az éghajlat, vagy a koalák, vagy a Naprendszer érdekében nem szülni gyereket.
Hiszen az ember nélkül a teremtés értelmetlen.
