Orbán: soha nem volt még ilyen migrációs nyomás alatt az EU

Soha nem volt még az Európai Unió olyan migrációs nyomás alatt, mint most, sosem érte a nyomás egyszerre három irányból. Ez óriási kihívás az egész EU számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országok (V4)kormányfőinek csúcstalálkozóján kedden Budapesten.

Három oldali nyomás

A miniszterelnök a V4-es országok vezetőivel tett sajtónyilatkozatában kifejtette: a lengyel miniszterelnök egy-két nappal ezelőtti baltikumi útja után eljött Budapestre. Tájékoztatta a V4-et a lengyel határon kialakult helyzetről. Közölte: három irányból éri nyomás az uniót. Délről a szubszaharai térségből a feláramlás folyamatos, „a tengeren keresztül az NGO-hajók folyamatosan szállítják a migránsokat az európai partokhoz”. A nyugat-balkáni útvonal pedig megint tele van – mutatott rá.

Köszönet a cseheknek

Megjegyezte: köszönetet kell mondani Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és „a cseh barátainknak”, amiért határőröket küldtek a magyar határra. Így több mint négyezer illegális határátlépőt a cseh határőrök tartóztattak fel Magyarország déli határainál. Orbán Viktor elmondta: a balkáni útvonalon, amelyen eddig az idén 100 ezer illegális migránst állítottak meg a magyar határon, jönni fognak az Afganisztánt elhagyók is. Naponta 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, és az Európai Uniónak azzal kell számolnia, hogy a balkáni útvonalon a nyomás nőni fog – közölte.

Brüsszel mindenre ad pénzt, ami nem határvédelem

Kitért rá: itt van a harmadik irány is, „az újabb támadás, amelyet a lengyelek szenvednek el, a lengyel barátaink állnak támadás alatt a keleti irányú migráció miatt”. Kiemelte: Brüsszel elhibázott politikát folytat, „gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást”. Támogatja az NGO-kat, integrációs programokat hirdet – fűzte hozzá. Hozzátette: Brüsszel egy dologra nem ad pénzt, a határ fizikai megvédésére. A magyar álláspont továbbra is az, hogy az Európai Uniónak ki kell fizetnie az európai határvédelem költségeit. Az nem lehet, hogy kizárólag azok az országok viseljék ennek a pénzügyi terhét, amelyeket „a földrajz meg a történelem az Európai Unió külső határára rendelt” – jelentette ki.

A miniszterelnök azt mondta, Magyarország mindig is egy tisztességes megállapodást ajánlott az uniónak. „Úgy lenne korrekt, ha a költségeket legalább elfeleznénk, a költségek felét álljuk mi magyarok, de a másik felét adják ide Brüsszelből. Tekintettel arra, hogy nemcsak magunkat, hanem egész Európát is védjük”. Hangsúlyozta: azt javasolják az Európai Uniónak, hogy ne támogasson egyetlen olyan országot sem, amelynek direkt vagy indirekt köze van az EU külső határára, így a lengyel határra nehezedő migrációs nyomáshoz. A találkozón teljes szolidaritásukról és támogatásukról biztosították Lengyelországot – zárta szavait a kormányfő.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Iratkozzon fel hírlevelünkre!