Mező Misi és Gável Gellért elhagyják a Szikra-díj zsűrijét

A Mandiner információi szerint a keresztény könnyűzenét támogató projekt és szakmai díj zsűrijének két tagja nem folytatja tovább eddigi tevékenységét. Mező Misi és Gável Gellért közös nyilatkozata szerint a keresztény könnyűzenéért, Isten minél igényesebb zenei dicsőítéséért más fórumokon a jövőben is mindent megtesznek. Döntésüket, mint írják, lelkiismereti okokra hivatkozva hozták meg.

„Különböző utakon ugyan, de mind a ketten eljutottunk oda, hogy az istendicséret kiemelten fontos része lett az életünknek. Örömmel mondtunk annak idején igent a felkérésre is, hogy a keresztény könnyűzenei alkotókat segítő Szikra díj szakmai zsűrijében állandó tagokként részt vegyünk. Feladatunkat felelősségtudattal végeztük. Azzal a szándékkal, hogy minél többen ráérezzenek, hogy Istennek is csak igényeset lehet adni, amely közelebb vonza a közönséget az el nem múló Szeretethez.

Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Szikra Projekt kezdeti magasztos célkitűzései megkopnak. Helyüket a hétköznapi ember számára könnyebben értelmezhető hétköznapi, Istent nem megvalló tartalmak kezdik átvenni, amelyek az evangélium még burkolt üzenetét sem képesek közvetíteni.

Amikor pedig már konkrétan olyan tematikájú művek is terítékre kerültek a Szikra támogatásával, amelyek a keresztény értékrend alapján felvállalhatatlanok, szükségesnek látszott számunkra, hogy elhatárolódjunk ettől a keresztény zenétől is idegen újhullámtól.


Hirdetés

Miután a Szikra zsűriben az általunk – és mások által ugyanúgy – aggályosnak és ártalmasnak értékelt szellemiséggel kapcsolatban lényegi változás nem történt a megbeszélésünket követően, arra a döntésre jutottunk, hogy a mai nappal, lelkiismereti okokból befejezzük a Szikra díj szakmai zsűrijében a keresztény könnyűzene fejlődéséért folytatott tevékenységünket.

A keresztény könnyűzenéért, Isten minél igényesebb zenei dicsőítéséért más fórumokon a jövőben is mindent megteszünk minden erőnkkel és lehetőségünkkel.

2021. november 7-én,

Mező Misi és Gável Gellért

a Szikra díj szakmai zsűrijének korábbi állandó tagjai”

 

 

Mező Misi: A zene által ismerje meg Istent minél több ember

Tekerjük maximumra a Jézus-potmétert!

Istennek, igényesen, veled

 

A kiemelt kép forrása: Facebook/Eucharist együttes

'Fel a tetejéhez' gomb