Idén hat alkotót választottak a nemzet művészének

Ebben az évben hat alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak a tavalyi év kitüntetettjeivel együtt vehettek át pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Idei díjazottak

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2021-ben Aknay János festőművésznek, András Ferenc filmrendezőnek, Maurer Dóra grafikus-festőművésznek, Reviczky Gábor színművésznek, Sapszon Ferenc karnagynak, zeneszerzőnek és Zádori Mária énekművésznek ítélte oda az elismerést.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta: a magyar kultúra több gyökérből táplálkozik és ez adja a sokszínűségét.

„Önök ennek a kultúrának a képviselői, akik értékteremtő tevékenységükkel idolokká, példaképpé váltak”

– méltatta a díjazottakat a miniszter.

A művészeti élet képviselőinek megbecsülése

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy a Nemzet Művésze címet nyolc évvel ezelőtt alapította az akadémia az Országgyűlés kezdeményezésére. Céljuk a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása. A díjat 11 művészeti kategóriában ítélhetik oda.

Az elismerést idén a képzőművészek közül Aknay János festőművész több évtizedes kimagasló művészi tevékenysége és művészetszervező tevékenysége elismeréseként kapta meg. Maurer Dóra grafikus-festőművész pedig alkotói életútja elismeréseként vehette át. A filmművészet kategóriában András Ferenc filmrendező kiemelkedő alkotói életútja elismeréseként lett a nemzet művésze. Reviczky Gábor színművésznek pedig – a színházművészet díjkategóriában – a magyar és világirodalom klasszikus színpadi és filmszerepeinek nagy mesterségbeli tudással és mély művészi átéléssel megformált alakításaiért. Ezen felül filmszerepekben nyújtott feledhetetlen és hiteles alakításáért kapta meg a díjat.

Több díjazott a zeneművészet területéről

A zeneművészet kategóriában is két díjazott van idén: Sapszon Ferenc karnagyot, zeneszerzőt a zeneművészet és kórusművészet területén kimagasló, összefogó, felemelő művészi tevékenysége folytatásáért díjazták. Zádori Mária énekművészt pedig kiemelkedő művészi teljesítményéért, reneszánsz és barokk zeneművek autentikus előadásáért, valamint a régi magyar muzsika ápolásáért és megismertetéséért ismerték el a Nemzet Művésze címmel.

Mint Vashegyi György elmondta, a nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének évfordulóján adják át. A díjátadót tavaly a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani. Így a pénteki eseményen kapták meg az elismerést a tavalyi díjazottak is: Nagy Ervin építőművész, Dárday István filmrendező, Hildebrand István operatőr, Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus, restaurátor, Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, rendező, Szakonyi Károly író, Farkas Ádám szobrászművész, Földi Péter festőművész, Kovács Miklós kékfestő mester és Ránki Dezső zongoraművész. Az idén áprilisban elhunyt Soproni József zeneszerző díját özvegye vette át.

A képre kattintva galéria nyílik!

(MTI)

Kiemelt képünkön a Nemzet Művésze címmel idén kitüntetett Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja a Pesti Vígadóban 2021. október 22-én. MTI/Cseke Csilla

Iratkozzon fel hírlevelünkre