Földi László: Nem összeesküvés-elmélet van, hanem összeesküvés-gyakorlat

Harc a normalitásért, az alapvető emberi értékekért – röviden így lehetne összefoglalni a Védett Társadalom Alapítvány célkitűzését, amelynek két alapító tagja, Földi-Kovács Andrea újságíró és Földi László titkosszolgálati szakértő volt a vendége az első alkalommal megrendezett Budaörsi Polgári Est elnevezésű zártkörű rendezvénynek – adta hírül az Arany Agancs budaörsi polgári havilap októberi száma, melynek az eseményről szóló beszámolóját az alábbiakban közöljük.

Az Adler Étterem és Panzió zsúfolásig megtelt pincetermében az est nyitányaként az alapítvány elnöke, Földi László osztotta meg az érdeklődőkkel, mi motiválta az alapítvány életre hívását. Mint mondta, nagyon sok olyan jelenséggel találkoztak az elmúlt években, évtizedekben,amelyek okára nem találtak választ, és az
sem volt egyértelmű, van-e összefüggés e fogalmak, trendek, mozgalmak között. Ilyen például a keresztényüldözés Európában, a hagyományos családmodell szétverése, a migráció erőteljes támogatása vagy éppen a nemzetállamok létének megkérdőjelezése. Egy idő után pedig nyilvánvalóvá vált, e tételek nem egymástól független jelenségek, egy jól szervezett, komoly anyagi lehetőségekkel bíró érdekközösség tevékenysége áll mind e mögött. Céljuk pedig a normális értékek és rend szétverése, a korábban jó működő társadalmak káoszba taszítása, egyfajta abszurditásba kényszerítése.

Földi László hangsúlyozta, értékelésük szerint ez a közösség pedig nem más, mint az úgynevezett Nyílt Társadalom Alapítvány és a számos hozzá kapcsolódó szervezet. Hozzátette, sokan Soros Györgyhöz kötik ezek tevékenységét, a történetben azonban ő is csak egy epizodista, az egész mögött egy jól szervezett, komoly anyagi forrásokkal bíró erőtér áll. Hatékonysága pedig sajnos megkérdőjelezhetetlen, amint azt látni néhány egyre furcsább és érthetetlenebb jelenségeket mutató nyugat-európai társadalmon is.

Az elnök kiemelte, egy idő után rá kellett jönniük arra, az események puszta megfigyelése, a „nem tetszés” különböző fórumokon történő kifejezése kevés, a legjobb védekezés a támadás alapon ideje a cselekvésnek. Így nagyjából egy éve született meg az ötlet szervezetük létrehozásáról benne és társaiban, azaz feleségében, Földi-Kovács Andreában, Moys Zoltán író-rendezőben, Szakács Árpád újságíró-könyvkiadóban, Szabó Anett és Trombitás Kristóf Keresztély műsorvezető-újságírókban, valamint Kovács Zsolt televíziós szerkesztőben.

Földi László szerint az alapítás folyamata közben vált nyilvánvalóvá számukra, hogy rengeteg kisebb-nagyobb honi szervezet létezik, amely hasonló célkitűzések mentén működik, mint ők. Így úgy érzik, fő feladatuk nem lehet más, egyfajta ernyőszervezetként összehozni a most még sok esetben egymásról sem tudó, de hasonló értékeket valló és azért cselekedni is akaró társaságokat. Segíteni ezek minél hatékonyabb munkáját, kommunikációját, az emberekhez történő eljutását, ezáltal egyfajta mozgalmat létrehozni.

Felvetődik sokszor a kérdés, van-e összeesküvés-elmélet? Nos, szerintem nyugodtan kijelenthető, összeesküvés-gyakorlat van. Egy jól átgondolt koncepció, hogy ezek az erők és hálózataik hogyan, milyen módon akarják átvenni az uralmat a társadalmak felett. Az általunk létrehozandó hálózat feladata pedig az ennek megakadályozásáért folytatott harc. A tét pedig nem kisebb, mint az életben maradás – tette hozzá a Védett Társadalom Alapítvány elnöke.

Harcot hirdettek valakik, valamikor egy szervezett stratégia mentén a valóság ellen – jelentette ki Földi-Kovács Andrea. A népszerű televíziós újságíró hangsúlyozta, egyértelmű, hogy összeérnek a látszólag egymástól függetlenül működő szervezetek, hiszen a finanszírozásuk és a mozgásuk is összehangolt. E szervezetek háborút indítottak az élet, a családok, a nemiség ellen, és minden erővel, minden tevékenységükkel ezeket a rendszereket akarják felszámolni.

Földi-Kovács Andrea rámutatott, hogy hasonló folyamatok már itthon is tetten érhetőek. Példaként említette a Magyarországon is megjelent streaming-szolgáltatókat, amelyek az új gender-elméleteket népszerűsítő sorozatokkal igyekeznek befolyásolni a fiatalok gondolkodását.

Arra ösztönözve őket, hogy gondolják újra a hagyományos, azaz bináris biológiai vagyis nemi felállást, hogy ne csak nőben és férfiban gondolkodjanak.

Az LMBTQ-szervezetek saját beszámolói szerint ugyanakkor a koronavírus- járvány megjelenése előtt hetente mintegy 200 gyermeket értek el Magyarországon az úgynevezett érzékenyítő foglalkozásaikkal.

Világnézeti küzdelem zajlik – nyomatékosította Földi-Kovács Andrea, ezért nincs egyensúly és nincs stagnálás, vagy az egyik erőtér hódít magának területeket, vagy a másik. És ha mi fel sem megyünk a „pástra”, nem terjesztjük a hagyományos értékeket harcos ellenállással, akkor a másik erőtér fog teret foglalni – jegyezte meg.

Földi-Kovács Andrea szerint alapítványuk fontos célja megmutatni azt, hogy a látszat ellenére igen sokan vannak, akik ugyanígy gondolkodnak, akik a normalitásban hisznek. Éppen ezért létrehoznak egy interaktív térképet honlapukon, amin mindenki bejelölheti magát, aki támogatja a Védett Társadalom Alapítvány célkitűzéseit. Ezzel láthatóvá is válik az azonosan gondolkodók hálózata, s ez megsokszorozhatja az azonos értékrendet valló közösségek erejét.

Kiemelt kép forrása: archív/Földi László