Újra lehet pályázni a keresztény könnyűzene fejlesztéseire

A magyar keresztény könnyűzenei kultúra magasabb szintre emelése érdekében a magyar kormány támogatásból a Kovács K. Zoltán Alapítvány keresztény könnyűzenei képzés támogatására pályázatot hirdetett meg. A program célja, hogy a keresztény könnyűzenei képzésekhez elsősorban zene-énektanár, próbaterem, technikai eszközök bérlésének költségéhez, valamint a koncertek próbáihoz, koncertekhez, fellépésekhez szükséges feltételekhez hozzájáruljon.

A páratlan támogatásra azoknak érdemes pályázatot benyújtaniuk, akik aktívan részt vállalnak a helyi közösség keresztény könnyűzenei életében. Fontos azonban, hogy akik a 2020-2021-ben a Kovács K. Zoltán Alapítvány ezt megelőző pályázati lehetőségeiből támogatást nyertek, ugyanarra a jellegű tevékenységre nem pályázhatnak még egyszer. Például, ha valaki képzésre nyert támogatást, jelen esetben a koncerttámogatásra pályázhat.

Elsősorban zene-énektanár, próbaterem, technikai eszközök bérleti díjának, illetve terembérleti költségek kifizetésére igényelhető a támogatás. Emellett keresztény könnyűzenei koncertek megvalósításához, az adott fellépéshez szükséges feltételek biztosítására pályázhatunk, amelyhez hozzátartozhatnak a koncertre való felkészülés kiadásai is.

A kiírt pályázatban továbbá még az is új lehetőségnek számít, hogy az elnyert összeget akár a kép- és hangfelvétel költségeire is fordíthatjuk. Ebben az esetben azonban a pályázati támogatásból készült hang-, illetve képfelvétel felhasználási joga az alapítványt megilleti. Hangszerre vagy eszközvásárlásra ezúttal sem nyújt lehetőséget a keresztény könnyűzenét támogató pályázati kiírás.

Istennek, igényesen, veled

Amennyiben élni kívánunk a pályázat adta lehetőséggel, csipkednünk kell magunkat, hiszen a megvalósítási időszak igencsak szűk időintervallumba esik: 2021. november 1-től 2021 december 31-ig. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 300 000 forint.

A benyújtási határidő: 2021. november 30.

A szükséges pályázati dokumentumok innen is elérhetők:

 
 
 

Egyre többen akarják gitárral dicsőíteni Istent

 
A kiemelt kép forrása: MTI/Bruzák Noémi
 
 
 
 
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre