SZÉGYEN – MOLNÁR J. PÉTER VÁLASZA BRUSZNYAI MARGITNAK, ILLETVE INOTAYÉKNAK

Nemrégiben jelent meg a Váci Mértéken a Szégyen című írás, amelyben a szerző, Molnár J. Péter felrója Inotay Gergely alpolgármesternek azt, hogy az 1956-os nemzeti ünnepnap kapcsán idén még az országgyűlési képviselőjelölti minőségében sem volt egyetlen jó szava sem a váci választópolgárokhoz. A szerző annyit kérdezett meg, hogyan tud így a családi felmenőivel, történetesen a mártír Brusznyai Árpád emlékével elszámolni?

Úgy tűnik, már a kérdés felvetése is kínos volt Inotayéknak, hiszen elevenére tapintott: a képviselőjelölt hitelességi problémájára. A magát minduntalan konzervatív-keresztény színben feltüntetni akaró, valójában szín baloldali politikusjelölt vajon mit tud majd egyszer kezdeni azzal, ha abban az Apró-villában kell a saját pozíciójáról egyezkednie, ahol talán egykoron Brusznyai halálra ítéléséről is döntöttek? A Szégyen című cikk tényleg csak egyféle finom értelmiségi attitűddel járta körül ezt az igazi aljasságba forduló, Inotay-féle politikai ámokfutást, amelyet a Brusznyai Árpádot tisztelők köreiben nem tudnak másként, csupán ÁRULÁSNAK értékelni!

A Váci Mérték írására persze hamarosan megérkezett Inotay jobbikos „szellemi” környezetéből a válasz. (Aki ismeri Brusznyai Margitot – azokban súlyos kétségeket ébreszthet, hogy mennyi volt e szövegben a kampánygurui-idegenkezűség és mennyi a nevét adó szerzőé!?)

Minden valós tiszteletünk mellett, most nehéz szívvel szükségesnek érezzük Molnár J. Péter viszontválaszát közölni, aki közösségem értékrendje szerint mégis csak igazabbul képviseli azokat az eszméket, amelyet meggyőződésünk szerint az ’56-osok képviseltek.

„Aki a pufajkások jogutódaival, az MSZP-vel és az MSZP-ből kivált DK-val, Gyurcsánnyal összefog, annak semmi köze ’56 eszmeiségéhez”

– vallja Wittner Mária, aki hiteles személyiségével folyamatosan síkraszáll a történelemhamisítás ellen.

***

Tisztelt Margit Asszony!
Mély tisztelője vagyok az Ön édesapjának, Brusznyai Árpádnak. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy nem hagyom figyelmen kívül az Ön gyakorlatilag hozzám intézett sorait. Azon át is siklottam, hogy habár ott van a monogramként használt aláírásom, és a közösségi oldalam profilképe alapján beazonosítható vagyok, Ön nemes egyszerűséggel „a hatalom által fizetett propagandisták” gyűjtőnévvel illet. Ez még lehet az Ön véleménye, nem bánom. Habár sosem hittem abban, hogy létezik „függetlenobjektív” újságíró, mert ha másnak nem, az újságíró annak mindig megfelel, akitől a fizetését kapja. Szerintem sokkal egyszerűbb, ha elveit felvállalva ír igazat azok mentén, mintsem folyton egyfajta elvtelenség látszatát keltve takargatja véleményét, vagy még inkább függetlenségnek és objektivitásnak hazudja azt.

Amit azonban nem tudok lenyelni, az az a csúsztatás, amit, ha nem lennék tisztelettel az Ön korára, más jelzővel is illetnék, így maradjon mondjuk az, hogy „erős”.

Hogy is áll az Ön levelében?

„A történelem ismétli önmagát. A hatalom ismét az »aki nincs velünk, az ellenünk van« logika alapján működik. A hatalom által fizetett propagandisták a remélt jólét és a biztos megélhetés kedvéért – ahogy édesapámmal tették – olyan embereket járatnak le, akik veszélyeztetik kenyéradóik hatalmát.”

No – legmélyebb tiszteletem mellett – álljunk meg egy szóra Margit Asszony!

Jól értem, hogy Ön itt egyenlőségjelet tesz egy embereket, többek között az Ön édesapját meggyilkoló, elnyomó, totalitárius államgépezet, és a ma fennálló parlamentáris demokráciában, választások útján megszavazott, parlamentnek felelős kormány közé? Mert ha igen, azt
kikérem magamnak. Duplán is. Ugyanis azzal a szófordulattal, hogy „ahogy édesapámmal tették”, engem, akit Ön csak egyszerűen a hatalom által „fizetett propagandistának” nevez, egy sorba állít a gyilkosokkal.

Ezt pedig nem csak hogy kikérem magamnak, de a leghatározottabban visszautasítom.

Hadd álljon itt néhány sor az én családi örökségemről is. Nagyapám, Paulovits Béla az 1940-es években körjegyző volt több Nógrád megyei településen is. A kommunista hatalomátvétel küszöbén, 1947-ben, közvetlenül az elcsalt „halványkék” választások előtt, megkísérelte őt perbe fogatni Szente község „összes baloldali” pártja (idézet a határozatból), mert egy „kis bérleti szerződésért 6 és 1/2 kiló mézet volt képes kérni, és más módon is kimutatta, hogy élősködni akar a népen”. Nem sorolom tovább az egész nevetséges hercehurcát, a lényeg, hogy nagyapámról a vármegyei alispán kimondta, hogy semmiféle hivatali visszaélést nem követett el, és a feljelentést elutasították.

Aztán 1956-ban, a forradalom idején, a feljelentők egyike, félve attól, hogy meglincselik, nagyapám házában keresett menedéket, amit meg is kapott. A forradalom leverése után, 1957 márciusában, nagyapámat többed magával a rétsági laktanyába hurcolták, és fogva tartották két héten át. Ez a bizonyos feljelentő ekkor már újra rendőr volt, csak megjegyzem, hogy 1944-ben meg nyilas karhatalmista, Úgy tűnik azonban, hogy a lelkiismeret egy morzsája még megmaradt benne, mert amikor szolgálatban volt, és meglátta nagyapámat abban a cellában, ahonnan verni vitték az embereket, saját maga vitte ki őt onnan, és elintézte, hogy másnap szabadon engedjék.

Szóval Margit Asszony, higgye el, volna még mit mesélnem.

Annál fájóbb tehát, hogy az Ön családjába tartozó Inotay Gergely, ezen örökségnek hátat fordítva, egy olyan pártszövetségben kíván fizetett(!) politikus lenni, teszem hozzá, hogy a „remélt jólét, és a biztos megélhetés kedvéért”, ahogy arra Ön rámutatott, amelyben vezető szerepet játszanak az egykori állampártban nevelkedett kommunista, később szocialistává szelídült, ma pedig magukat fennen demokratának hirdető apparátcsikok.

Továbbra is fenntartom, hogy az Ön édesapja nem lenne büszke erre.

Mint ahogy azt is fenntartom, hogy SZÉGYEN, hogy Inotay Gergely, pontosan most, amikor egy demokratikus előválasztás során megválasztott országgyűlési képviselő-jelöltként állhatna ki, nem él a lehetőséggel, hanem fülét-farkát behúzva hallgat.

Személyesen ismertem Pongrácz Gergely bácsit, a Corvin-köz egykori parancsnokát. Neki valahogy más véleménye volt a bátorságról.

Molnár J. Péter