Semjén Zsolt: az egyház szolgálatát az államnak el kell ismernie

Az államnak fel kell ismernie és el kell ismernie az egyház társadalomnak nyújtott szolgálatát - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő hétfői átadásán, Mátraszentimre-Bagolyirtáson.

Semjén Zsolt rámutatott: az Orbán-kormány soha nem volt az egyház és az állam szembeállítása mellett, mert az egyháznak társadalmi küldetése van. E szolgálat támogatása ölt testet abban a segítségben, mely lehetővé teszi az egyház által átvállalt intézmények finanszírozását, valamint azt, hogy megújuljanak az egyházi épületek és műemlékek.

Ami jó az egyháznak, az jó az országnak

A kormány elkötelezett az egyházi épületek megújítása mellett, hiszen Szent István óta a magyar történelem egyik fontos tanulsága: ami jó az egyháznak, az jó az országnak és ami jó az országnak, az jó az egyháznak – mondta a miniszterelnök-helyettes. A KDNP elnöke hangsúlyozta: mindez a szó szoros értelmében nem támogatás, vagy kegy az állam részéről, hanem jár az intézményeknek, mivel ezekben az iskolákban és szociális otthonokban is magyar állampolgárokat tanítanak, illetve gondoznak. Ezzel pedig az egyház múlhatatlan értékű szolgálatot tesz az egész magyar társadalomnak – fogalmazott.

Lazulnak az európai keresztény gyökerek 

Semjén Zsolt azt mondta, büszke arra, hogy az elmúlt 10 év alatt Kárpát-medence szerte több mint 3000 templomlom újult meg és mintegy 150 új templom épült kormányzati támogatással. Ez lelkileg és szellemileg olyan erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja. Ezzel szemben tanúi lehetünk Európában, hogy ha a keresztény gyökerek meglazulnak, azokat relativizálják és a keresztény civilizáció megkérdőjeleződik, annak súlyos következményei vannak a társadalom egészére, azaz hívőre és nem hívőre egyaránt – jegyezte meg.

A Stella Egyházi Üdülő

A miniszterelnök-helyettes felidézte: a megújult egyházi üdülő már a kommunista üldöztetés idején is egyfajta „lelkierőműként” működött, ma pedig lelkiségi központ, mely a pihenést és a rekreációt szolgálja. A megújult épület megáldása előtt Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek arról beszélt: az 1950-es években ebben az ingatlanban volt az egyetlen olyan lehetőség, ahol püspökök és papok találkozhattak, pihenhettek. A koronavírus-járvány miatt az utóbbi időben újra felértékelődött ennek a létesítménynek a jelentősége.

Kitért arra is, hogy az üdülő középpontjában a korszerűsítés után is Jézus személye áll, melynek bizonyítéka a komplexum kápolnája, ám a létesítmény nem csupán az egyházi szolgálatot ellátók, hanem világi csoportok, közösségek előtt is nyitva áll. Ezért is fontos, hogy immár a körülmények is méltók és megfelelnek a 21. századi követelményeknek.

(MTI)

Kiemelt képünkön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kereszt-tűzben kiállítás megnyitóján, a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2021. 09. 06. Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre