Molnár Miklós: Magyar kereszt
Az Úrangyala kapcsán így fogalmazott: „legyen a kereszt számotokra a híd a múlt és a jövő között. A vallásos érzés ennek a gyökereihez olyannyira kötődő nemzetnek az éltető nedve. De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja karjait mindenki felé. Arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban. Azt kívánom nektek, hogy legyetek ilyenek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők. Isten éltessen! A Missziós kereszt, ennek a kongresszusnak a szimbóluma ösztönözzön arra benneteket, hogy életetekkel hirdessétek az Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert. A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden ember vágyik.”
A kereszt ugyanis forrás, amelyből a világ üdvössége és öröme származik. Ahogyan a mi keresztjeink összekapcsolnak minket Jézus áldozatával, úgy el tudják érni azokat is, akik nem tudnak mit kezdeni az életük szenvedéseivel.
Ferenc pápa arra tanít minket, hogy merjünk ihletet nyerni a nemzetünk gyökereiből, amelyek Szent István óta megszentelődtek, s így alkalmassá váltak arra, hogy már ne csak egy emberi kultúrát, de a „vallásos érzést”, vagyis az egész történelmünket megszentelő erőt is tovább adjuk rajtuk keresztül.
A kitárt szív olyan, amelyet nem a bezárkózásra indít a szenvedés, azaz nagylelkű és krisztusi lélekről tanúskodik, amelyik képes a saját nehézségein túllátni és meglátni a másik ínségét. Sok éve keresi a népünk, miként kell bánni a nemzeti tragédiáinkkal, akár a múltban, akár a jelenben, s talán ennél tisztábban nem is kaphatunk ebben útmutatást, minthogy a kereszt titkát szemlélve, meglátjuk, ezek a sebek utakká válhatnak, amelyeken keresztül megérthetünk és segíthetünk azoknak, akik fájdalmakat hordoznak.
Egyszerűbben szólva: a feltámadás tanúi lehetünk ebben a világban, s a vigasztalást adhatjuk azoknak, akik arra szorulnak, mivel mi magunk megéltük Isten megtartó kegyelmét. Ha Krisztusban szemléljük a történelmünket, megértjük, hogy mekkora ínség van a világunkban, éppen olyan ínség, mint bennünk, mégis, mi már hordozói lettünk a reménynek, amely a gyökerekből és a hitből meríti az erejét. Minekünk kell kilépnünk az önös bezárkózásunkból, nekünk kell az első lépéseket megtenni mások felé, hogy így felemeljük egymást. Azok a népek, akik nincsenek tisztában saját múltjukkal, nincsen erős gyökérzetük, képtelenek lesznek erre a nagyvonalúságra!
Ferenc pápa látogatása, mintegy feltette a koronát a kongresszusra.
Péter utóda, Krisztus helytartója ismét tanúságot tett arról, hogy meghallja a Szentlélek indításait, és közvetíti azokat felénk. Kifejezte reményét, hogy az egység felé törekszünk, s így az a krisztusi szándék mutatkozik meg bennünk, hogy az egyházzal való egységet újra elérhesse mindenki.
„Köszönöm a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretnék magamhoz ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladunk” – fogalmazott.
Mi is szívünkre öleltük őt, s keressük az utakat, amelyekben építhetjük Isten országát, s az egységet, amelyre mindannyian meghívást kaptunk ugyan, de mi, magyarok a történelmünk kapcsán, mégis külön lehetőségeket is hordozunk.
Molnár Miklós
Kiemelt képünk forrása: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián
