![](https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/09/Gyereket-a-magasba-1024x598.jpg)
Újra lesz gyerekemelés szombaton országszerte - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.
A közlemény szerint szombaton a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs mellékrendezvényeként „országos gyerekemelést” tart a mozgalom a Családbarát Magyarországgal együttműködésben.
Ebből az alkalomból egy hatalmas játszótérré változik a budapesti Hősök tere, ahová már 9 órától érkezhetnek a családok a Gyereket a magasba! rendezvényre.
Zenei fellépők, gyerekfoglalkozások várják a kisebbeket, a fővárosi helyszínen 500 kismotor talál gazdára azok között, akik korán érkeznek – tették hozzá. Az akcióhoz, amit 2018 óta minden évben megrendeznek, már több mint 30 település csatlakozott. A gyerekemelés Budapesten 11 órakor lesz.
A rendezvénnyel a mozgalom a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, érzékeltetve, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó.
(MTI)
Kiemelt képünk forrása: haromkiralyfi.hu