Pécs Pride és passzív rezisztencia

Az eseményt övező közhangulatot és a rendőri „túlbiztosítást” elemezte a Vasárnapnak Kővári János

Az elmúlt hétvégén tartották meg a baranyai megyeszékhelyen a Pécs Pride-ot, az első vidéki LMBTQ-felvonulást. Arra lehetett számítani, hogy a demonstráció után a szervezők örömódákat zengenek a „másság” magyar kormány felett aratott győzelmével kapcsolatban – ám ez elmaradt, ahogy a hangos ováció is. Helyette az ezerszer hallott LMBTQ-frázisokról lehetett hallani, olvasni, a rendezvényt unalmas beszámolók követték, valamint bizonytalan információk a résztvevők számának tekintetében. Passzív rezisztenciának nevezte az eseményt övező „közhangulatot” az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke, a városi közgyűlés képviselője, Kővári János, amikor az elmaradt tapsvihar okáról kérdeztük.

Kővári János a Vasárnapnak felidézte: a felvonulást megelőzően készített közvélemény-kutatásból egyértelműen kitűnt, hogy mit gondolnak a dologról a pécsiek. A megkérdezettek 80 százaléka ugyanis elfogadónak nevezte magát a más nemi kisebbségekkel szemben, illetve találkozott az LMBTQ-közösséghez tartozó emberrel. A felmérésből azonban az is kiderült, hogy noha a pécsiek kétharmada valóban elfogadó, ennek ellenére nem kér a Pécs Pride-ból.

„Az érdektelenség nagyjából erre vezethető vissza: az emberek úgy érzik, mindez nem olyan mérvű probléma, amelynek ilyen szinten, ilyen ‘hangosan’ meg kell jelennie”

– fűzte hozzá Kővári János.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Pécs Pride-ot példátlanul erős rendőri jelenlét kísérte. Úgy tudjuk, hozzávetőleg ezer rendőr vigyázott a felvonulókra – akik, létszámukat tekintve feleannyian lehettek, mint a résztvevők.

„A Pride miatt gyakorlatilag műveleti területté nyilvánította a rendőrség a belváros felét, ahová még az ott lakók is csak személyi igazolvánnyal mehettek be, de hozzájuk már senki nem látogathatott el. Otthonaikat autóval egyáltalán nem tudták megközelíteni” – mondta el Kővári János.

Az ÖPE elnöke értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy az ellenzéki városvezetés Pride-ügyben mély hallgatásba burkolózik:

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a felvonulás jogi jóváhagyása a rendőrség hatásköre volt. Azt azonban nem értjük, hogy a pécsi városvezetés miért nem adott teret a városlakók Pride-dal kapcsolatos, nyilvánvaló ellen-véleményének. Az elmúlt másfél évben történt egy beszédes eredményeket produkáló közvélemény-kutatás, az ügyben közmeghallgatást követelt aláírásával több ezer ember, egy petícióban tizenegyezren tiltakoztak a Pride megrendezése ellen –  az önkormányzat mégsem jelezte a rendőrség felé azt, hogy a pécsiek többsége elutasítja a Pride-ot. Mindez rejtély számunkra a mai napig.”

A képviselő szerint a városvezetés, élén a polgármesterrel „elsunnyogta az ügyet”. A keddi közgyűlésen vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte az ügy hátterének felfedése érdekében. Mint elmondta, többek között olyan kérdésekre szeretnének választ kapni, mint hogy indokolt volt-e a nagyfokú rendőri biztosítás; hogy mekkora anyagi kár érte a belvárosban lakókat és a vendéglátósokat; mik a rendőri „túlbiztosítás” következményei és kié a felelősség ebben az ügyben. Kővári János célja lett volna az is, hogy a felvonulás tapasztalatai alapján a közgyűlés jelezhesse kifogásait a rendőrség felé – a közgyűlés ugyan az indítványt elutasította, de ő maga a belváros képviselőjeként megkeresi a rendőrséget az ügyben.

„A többségi társadalomnak jól láthatóan egy erőszakos propagandával kell megküzdenie, olyannal, amelyben az LMBTQ-közösség az érzelmekre próbál hatni, tagjait kitaszított emberekként beállítva. A fiatalok körében mindezt könnyen el is tudják hinteni”

– emelte ki az ÖPE elnöke, aki szerint a fiatalság mindig is a forradalmárok sorait erősítette a történelem során, és ezzel az ifjonti hevülettel él most vissza az LMBTQ-közösség. Hozzátette: a felvonuláson is nagy számban képviseltette magát a 16 év körüli korosztály.

Kővári János szerint ez is azt mutatja, hogy a jövőben nem elég pusztán tiltakoznia a többségi társadalomnak. Úgy véli: a családoknak, a gyermekeket segítő civil szervezeteknek és közösségeknek is hálózatot kell alkotniuk,

„éppen úgy, ahogyan a Soros-hálózat is megszervezte ezt a rendezvényt” – fogalmazott.

Meglátása szerint ennek érdekében fontos a civil szervezetek és a családok megerősítése is. „Meg kell mutatni a fiataloknak, hogy mennyivel jobb családban élni, mint egy másfajta életformában” – mondta a Vasárnapnak Kővári János.

Kiemelt képnk illusztráció. Forrás: Unslpash

Iratkozzon fel hírlevelünkre!