Aki 2006 őszét mentegeti, hazaáruló

A tegnapi nap során volt szerencsém Debrecenben megtekinteni a CÖF-CÖKA vándorkiállítását. A „Vérbe fojtott szabadság” nevet viselő kezdeményezés úgy hatalmas dolog, hogy valójában csak egy kamion az egész kiállítótér. Látványos, színes festékkel ellátott kamion ez, ami magára vonja a figyelmet. De ettől még nem válna érdekessé és értékessé.

A kamion belseje magyarázza a valódi fontosságot.

A vándorkiállításon
Forrás: Trombitás Kristóf

Mert abban a térben folyamatosan részleteket hallhatunk az őszödi beszédből. Végig halk zene szól, hozzáadva a hangulathoz. És persze a kiállított tárgyak! A könnygázgránát-kilövő láttán – és megemelése után – érezhetjük, mit jelenthetett, ha ezzel szemmagasságban tüzeltek. Ott egy rendőri egyenruha, azonosítószám nélkül.

És rengeteg, tényleg rengeteg mozgókép!

A két terem közül az egyikben csak három monitor van, ezen kívül sötétség. Ha valami beránt az akkori események hangulatába, az ez a szoba. Hangzavar, jajveszékelés, vezényszavak és vér. Hiszen erről szólt a leginkább 2006 ősze. Az emberben egyszerűen feltódulnak az emlékek. Újra lejátszódik mindaz, amit 15 évvel ezelőtt láthattunk és hallhattunk.

A vándorkiállítás
Forrás: Trombitás Kristóf

Hogy lehet, hogy egyesek ezt bagatellizálhatják? Miként elképzelhető ennek az ocsmányságnak a relativizálása? Milyen megfontolásból támogathatja emberek csoportjának nem kis része a Gyurcsány-koalíciót? És ami az egyik leggyomorforgatóbb az egészben, a Jobbik. A mozgalom, amely igazán a 2006-os események könnygázfelhőjében formálódott meg.

A párt, amely a szemkilövető ellen jött létre, összeáll a szemkilövetővel. Ha nem lennének ilyen végtelenül jelentéktelen, emberalatti figurák, tanmesébe is kívánkozna ez a mocskos árulás.

Legyen tiszta, egyszer és mindenkorra: 2006 nem kisiklás volt. 2006 megmutatta, miként gondolkozik a baloldal a saját népéről – pont úgy, mint bármikor az elmúlt 100 évben. Kibukott az igazság a sok hazugság után: bármikor, bárkit megpróbálnak elpusztítani, ha éppen az áll érdekükben.

És mindenki – hangsúlyozom, mindenki, Jobbiktól az LMP-ig -, aki osztozik velük, osztozik a hazaárulásban is. Töményen, levakarhatatlanul, örökre.

A vándorkiállítás
Forrás: Trombitás Kristóf

Ha összegyurcsányozod magad, semmivé válsz a nemzet szemében.

Nézzétek meg minél többen a kiállítást, bejárja az egész országot. Soha nem felejthetjük el. Nem is fogjuk!

 


A Vélemény rovatban olvasható írások, valamint interjúalanyaink véleménye nem feltétlenül tükrözi a Vasarnap.hu szerkesztőségének álláspontját.

'Fel a tetejéhez' gomb