Czinke Máté a kongresszus „all star performance” koncertjéről lelkendezett

„Fantasztikus és lélekemelő volt látni több, mint tízezer embert a Margitszigeti Nagyszínpadnál az Eucharist zenekar »all star performance« koncertjén. Életem egyik meghatározó koncert és közösségi élménye volt” – eképpen lelkendezett közösségi oldalán Czinke Máté, a The Sign frontembere, aki az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, és a világméretű találkozó hivatalos himnuszának egyik szólistája volt.

Jézus csinálta a legnagyobb rock and rollt a Földön – Czinke Máté énekes a Vasárnapnak

A közösen fellépő zenészeket legmélyebben Jézus Krisztus személye és dicsőítése kötötte össze. A kongresszust más szinteken is jellemző egység ebben a zenei produkcióban is tetten érhető volt. Emlékezetes pillanatokat élhettek át a jelenlévők és az előadók egyaránt. Közösen szólt az istendicséret a hihetetlen nagy létszámban érkezett keresztény családok bekapcsolódásával. Joggal bizakodhatunk benne, hogy az a lelki és szellemi kincs, amit ezek az előadók közösen élhettek át a NEK folyamán, Istentől kapott ajándékként ragyoghat a jövőben is, és gazdagíthatja mindazok életét, akik igent mondanak Isten szeretetére.


Hirdetés

Ezek a zenészek az angyalokkal cimboráltak

Kicsi és nagy, lelkesen táncolt Csiszér Laci dalára

A kiemelt kép forrása: Penyigei László

'Fel a tetejéhez' gomb