Ferenc pápa a kereszténységhez való visszatérést sürgette Szlovákiában

ferenc pápa

Ferenc pápa vasárnap délután Budapestről érkezett Pozsonyba. Személyében negyedik alkalommal látogat katolikus egyházfő Szlovákiába, ahol legutóbb 2003-ban járt II. János Pál. Ferenc pápa felvidéki tartózkodása során egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik, Felkeresi Kassa, Eperjes városát, és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári pálos kegyhelyen.

Ferenc pápa az ateizmus rabszolgaságával szemben a hit szabadságát hangsúlyozta és a visszatérést sürgette Európa keresztény gyökereihez a vasárnap megkezdődött szlovákiai látogatásán, a pozsonyi nunciatúrán tartott ökumenikus találkozón.

Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet a társadalom peremén élőkre, a rászorulókra és a megkülönböztetésre. Felhívta a figyelmet a szlovákiai szegény romák körzetére.

Ferenc pápa ellátogatott kedden a kassai Luník IX városrészre, mely az egyik legszegényebb, legrosszabb hírű városrész. Találkozott Európa egyik leghátrányosabb közösségének tagjaival. A Luník IX nevű kerület lepusztult, sokszor víz, villany és fűtés nélküli épületeit szinte kizárólag romák lakják. A lakótelepen nagyjából öt – hatezer roma él szűkös panelházakban – számolt be róla a dpa hírügynökség. A látogatásról szóló beszámolóban hozzáteszik, hogy a Luník IX-ben tett látogatás a pápa útjának egyik legfontosabb állomása.

A 84 éves egyházfő fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a társadalom peremén élőkre, a rászorulókra és a diszkriminációval szembenézőkre. Szlovákiában mégis sokan meglepődtek, amikor a nyomornegyed megjelent a pápa útitervében. 

A pápa érkezését megelőző napokban szlovák politikusok nyilvánosan vitatkoztak arról, hogy kit lehetne „okolni” azért, hogy ez a „szemet bántó” lakótelep a pápa programjába került.

„A lakosok nem mindig jutnak ivóvízhez, és van, hogy az áramot generátorokból nyerik” – mondta Thomas Schumann, a Renovabis nevű kelet-közép-európai katolikus segélyszervezet szóvivője. Schumann hozzátette, hogy szerinte lehetséges, hogy a pápa látogatása arra ösztönzi majd a szlovák államot, hogy jobb oktatási lehetőségeket biztosítson mind a Luník IX-ben lakók, mind a szélesebb értelemben vett szlovákiai cigányság számára, ezzel javítva az életkörülményeiket.

Frantisek Miklosko, a parlament volt elnöke és Szlovákia egyik neves, vállaltan katolikus közszereplője szerint a pápa látogatása a nyomornegyedbe azért is kiemelkedően fontos, mivel figyelemfelkeltő lehet a szlovák egyház számára. 

A pápa a Luník IX-be tett látogatása után fiatalokkal találkozott a kassai Lokomotiva stadionban, ahol beszédet mondott.

Az egyházfő szerdai programja: közös imádság a püspökökkel a sasvári nemzeti kegyhelyen, majd a szentmisén Ferenc pápa homíliát mond. Kora délután visszaindul a pozsonyi repülőtérről Rómába.

Ferenc pápa vasárnap érkezett Budapestre, ahol magyar egyházi és politikai vezetőkkel találkozott, majd az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta a Hősök terén. Ezt követően, még aznap továbbindult Szlovákiába.

(dpa)

„Veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart!”

Orbán: Ferenc pápa ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot

Ferenc pápa az Európa keresztény gyökereihez való visszatérést sürgette

Kiemelt képünkön a Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa általános heti audienciát tart a vatikáni Apostoli Palota könyvtárában 2021. április 28-án. (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média)

Iratkozzon fel hírlevelünkre