Veszélyes, Hyalomma kullancsot találtak Magyarországon

Három hónappal az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő projektjének indítása után előkerült az első példány a keresett, hazánkban nem őshonos Hyalomma kullancsból.

A Vas megyében felfedezett példány molekuláris biológiai módszerekkel történő vizsgálata, valamint a kullancs esetleges kórokozókkal való fertőzöttségének megállapítása a pécsi Nemzeti Virológiai Laboratóriummal együttműködésben történik – közölte az ELKH.

A Kullancsfigyelő projektben a kutatók a „citizen science” módszer segítségével vizsgálják az Európában is egyre gyakrabban előforduló, a krími-kongói vérzéses lázat is okozó kullancsok felbukkanását és megtelepedését Magyarországon.

A projekt indítása óta számos lakossági bejelentés, e-mail, fotó és beküldött példány érkezett az Ökológiai Kutatóközponthoz. A lakosság által észlelt egyedek között szerepelt más ízeltlábú is, de a legtöbb esetben valóban kullancsok voltak. Földvári Gábor, a kutatás vezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy ezek a „járulékos fogások” sem haszontalanok, hiszen a lakosság széles körű részvétele miatt az ország jelentős részéről kapnak információt egyéb kullancsfajok elterjedtségéről is a program révén.

Az eddig beérkezett öt kullancsfaj – és egy közeli rokon vérszívó, az óvantag – közül az augusztusban bejelentett Hyalomma kullancs a legfigyelemreméltóbb.

A Vas-megyei településen egy kutyatulajdonos észlelte a nagyméretű, gyors mozgású, csíkos lábú példányt, amely a kutyáján mászkált.

A kutya nem járt külföldön, a közeli madárvárta viszont nagy valószínűséggel megfelelő körülményeket biztosított a vándormadárral érkező kullancs fejlődéséhez.

Az ÖK kutatói továbbra is kérik a lakosságot, kiemelten a kutya-, ló- és szarvasmarhatartókat, hogy az észlelt kullancsokat a megszokottnál tüzetesebben figyeljék meg és ha Hyalomma egyedet találnak, jelezzék azt a kullancs@ecolres.hu e-mail címen.

Az azonosításról és a beküldés módjáról, valamint a Hyalomma kullancsokról további információ a Kullancsfigyelő honlapján érhető el.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: ELKH Ökológiai Kutatóközpont

Iratkozzon fel hírlevelünkre!