Erdő Péter bíboros: Az Eucharisztiából táplálkozik keresztény életünk

Hármas ünneppel kezdődött vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, a Hősök terén. Mintegy nyolcvan országból érkeztek zarándokok a katolikus közösség egyik legnagyobb, négyévente megrendezett találkozójára. Eredetileg tavaly szeptemberben tartották volna meg a kongresszust, de a szervezők a világjárvány miatt annak elhalasztására kényszerültek.

Magyarország 83 év után, másodszor rendezi meg a katolikus világeseményt, amelynek megnyitó ünnepsége az esztergom-budapesti főegyházmegye katolikus iskoláinak tanévnyitó VeniSancte szentmiséje is volt.

Erdő Péter az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus megnyitóján – Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu

1200 fiatal ugyanezen az eseményen járult első alkalommal a szentáldozáshoz. A félórás nyitóünnepség a Magyarország, Mária országa címet viselte. A Kárpát-medence keresztény néphagyományait bemutató műsorban 300 néptáncos és hagyományőrző művész a magyarság, a néphagyomány és a keresztény vallás különleges viszonyát, ezer évre visszanyúló gyökereit mutatta be.

Erdő Péter bíboros, prímás köszöntő beszédében hálát adott a Gondviselésnek, hogy megrendezhetik a kongresszust. Köszönetet mondott a szervezőknek, a magyar társadalomnak és az Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságának. Erdő Péter az egyhetes esemény lényegét domborította ki beszédében:

„Krisztus velünk van az Eucharisztiában. Nem hagyja magára az Egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad. Az Eucharisztia az a forrás, amelyből keresztény életünk, küldetésünk táplálkozik.”

A nyitó szentmise főcelebránsa, Angelo Bagnasco bíboros, Genova emeritus érseke, az Olasz Püspöki Konferencia korábbi elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke volt.
Homíliájában azt mondta, „a mi hangunk gyenge”, de évszázadok hangja visszhangzik benne és vértanúk kiontott vére teszi élővé. „A mai szentmisével azt üzenjük, hogy minden gyengeségünk és bűnünk ellenére az Egyházban ott ragyog Krisztus világossága.”

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke hozzátette, a Szentlélek felerősíti a hívők hangját és így szól a modern emberhez: „nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén.” A bíboros köszöntötte az elsőáldozókat és azzal biztatta őket: Jézussal olyan barátra találtak, aki soha nem árulja el őket.

Angelo Bagnasco az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus megnyitóján – Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu

A katolikus iskolák diákjaihoz is szólt Angelo Bagnasco. Kiemelte, hogy olyan közegben tanulhatnak a fiatalok, amely nem előítéletes a vallással, a kereszténységgel szemben. „Manapság a gondolkodás gyenge voltáról szokás beszélni, és ebből a gyengeségből származnak a hit nehézségei is. A hit ugyanis nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmet. Az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen” – mondta az olasz bíboros. Arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy nem attól lesz szép az életük, ha az nélkülözi majd a tévedéseket, a nehézségeket, de nem is attól, ha sikerekkel lesz tele, ha fontos emberek lesznek, hanem attól, ha hasznosak. „Az egyháznak szüksége van rátok, Nektek viszont szükségetek van Jézusra.”

Angelo Bagnasco külön szólt a papsághoz is, akik szétszóródva a világban hordozzák Jézus, a jó pásztor szavait. Köszönetét fejezte ki a papoknak, akik, ahogy fogalmazott:

„Isten szeretetének hírnökei, a Lélek prófétái az anyagiasság világában, az élő Hagyomány örökösei és a jövő hírnökei az eltévelyedett világban.”

A bíboros végül a közösséghez szólt, amely most tekintetét, látóhatárát az isteni Eucharisztiához és Krisztus szívéhez igazítja.

Elsőáldozók az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus megnyitóján – Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu

„Térden állva mondja ki az utolsó szavakat. És ez nem más, mint ismételt, bátorító felszólítás: ti mindnyájan, akik érzitek a kereszt súlyát, akik sírtok, akiket üldöznek az igazság miatt, akiknek nincsen hangotok és hazátok, akiknek fájdalma is ismeretlen a többiek előtt… kapjatok erőre, közel van az Úr, kopogtat minden szív ajtaján, amely megnyílik előtte. Ő nem csak azért jött a világba, hogy osztozzon az emberi sorsban, hanem főként azért, hogy felemeljen bennünket a Szentháromsághoz. Hatalmas ez a misztérium, de jelen van itt, ezen az oltáron és velünk marad minden nap, a világ végezetéig.”

Szeptember 6-tól a kongresszus eseményei a Hungexpón folytatódnak.

(NEK)

Iratkozzon fel hírlevelünkre