Képzeljük magunk elé, hogy országunk kabuli nagykövetségén dolgozunk, és már hetek óta küldözgetjük haza a külügyminisztériumba a vészjelzéseket, miszerint mayday, mayday, itt hamarosan tálib hatalomátvétel lesz – s minisztériumunk érdemi reagálás helyett küld nekünk egy hírlevelet a toxikus maszkulinitás témájában, felkérve minket, hogy nyomtassuk ki és helyezzük el irodánk falán a mellékelt színes plakátot, mert az majd segít minket a férfi felsőbbrendűség lebontásában.
Aki sejti, hogy a gondolatkísérlet megtörtént eseményeken alapul, az jól sejti.
A német külügyminisztériumban áll jelenleg úgy a helyzet, hogy az Afganisztánból érkező sorozatos figyelmeztetéseket sikerült lárifárinak tekinteni, a genderérzékenyítést azonban olyannyira komolyan veszik, hogy még külön animációs videó is készült, melynek segítségével minden alkalmazott átismételheti, milyen technikákkal lehet a német nyelvben növelni a nem bináris emberek láthatóságát.
Az egy éven át zajló ismeretterjesztő kampányt a minisztérium Egyenlőségi Hivatala vezényli le, amelynek női vezetője mellett hat női munkatársa van és nulla férfi; ők igyekeznek a népnevelés keretében most épp azt elmagyarázni, milyennek is kell lenniük a férfiaknak a minisztériumon belül és úgy általában a modern világban.
A kritériumkatalógus tartalmazza például, hogy a derék férfi nemi szempontból igazságos módon használja a nyelvet (tehát nem mond például olyat, hogy „iszlamisták”, mert annak teljesen hímnemű csengése van, ami kirekesztő; fontos mindig hozzátenni, hogy „és iszlamistanők”, a szent egyenlőség jegyében ezzel is folyamatosan hangsúlyozva a nemek közötti különbséget), emellett a derék férfi sose magyaráz kioktatóan (azaz távol áll tőle az úgynevezett „mansplainig”), és minden helyzetben megvizsgálja, nem gondolkodik-e előítéletesen, nem kezeli-e eltérően a nőket.
hirdetésTehát nagyjából az történik, hogy „Egyenlőségi Hivatal” címen hét nő (azzal az előítélettel eltelve, hogy minden férfi alapból kiváltságos és szexista) kioktatóan elmagyarázza, hogy soha nem szabad „mansplainingelni”, és pláne helytelen dolog a nyelvhasználatunkkal valamelyik nemet diszkriminálni – mintha a „mansplaining” szó nem merítené ki már önmagában is az előítéletesség és a nyelvi diszkrimináció fogalmát, arra utalván, hogy a lekezelő magyarázás kizárólag a férfiak sajátja lehet.
Az érzékenyítő kampány eleve abból indul ki, hogy minden világok legjobbikának megvalósításához csakis a férfiaknak kell változniuk – a férfi az, akinek minden egyes megnyilvánulása előtt le kell futtatnia magában a programot, vajon nem készül-e előítéletesen cselekedni
(„azért segítenék vajon ennek az embernek felvinni a lépcsőn a bőröndjét, mert nő? azt gondolom tehát, hogy a nők gyengébbek? száradjon le a kezem, ha a sztereotípiáim miatt nyúlkálnék mások poggyászához!”). Ezzel szemben a nőket még lábjegyzetben sem kéri a hivatal, hogy igyekezzenek magatartásukkal nem ráerősíteni a nemkívánatos előítéletekre, ha már le akarjuk bontani őket – egy ilyen kérés valószínűleg már ab ovo áldozathibáztatásnak minősülne. A nőnek joga van bizonyos napokon hormonális okokból hisztisnek vagy akár kiállhatatlannak lenni, ha azonban a férfi azt feltételezi, hogy a nőnek hormonális okokból van rossz napja, máris a nemi alapú előítéletesség vétkébe esett. Ez így nehéz ügy, főleg, mivel a kampány kifejezett célja a „maradéktalan egyenlőség”, ahol férfinak és nőnek „mindent egyformán szabad”.
Mindenesetre ha én lennék tálib, és értesülnék arról, hogy Európa vezető országa épp „genderbingó”-val szórakoztatja külügyminisztériumának alkalmazottait, az amerikai hadsereg pedig kedves rajzfilmjében egy leszbikus esküvő és a Pride képeivel igyekszik motiválni a lányokat, hogy menjenek katonának (merthogy az egy klassz kaland, ahol harcolni lehet a sztereotípiák ellen), miközben az USA elnöke vagy demens, vagy azzal szórakozik munkaidőben, hogy demensnek tetteti magát – ha én minderről egy szép nyári napon tálibként értesülnék, már szólnék is a srácoknak, hogy gyertek, vonuljunk be Kabulba nőket elnyomni, nem lesz itt gond.
Arról nem érkezett hír, hogy a továbbra is evakuálásra váró németeket és segítőiket (köztük nőket és gyerekeket) milyen mértékben zavarná, ha a német külügyminisztérium munkatársai két bombatámadás között reflektálatlanul macsó módon mentenék ki őket Afganisztánból.
Francesca Rivafinoli
A szerző korábbi írásai ide kattintva olvashatók.
Kiemelt képünk forrása: www.zeichensetzen.jetzt
