Buda vára elveszett
Az 1526. augusztus 29-én, a török hódítók ellen vívott mohácsi csatában elbukott a középkori magyar állam.
A megsemmisítő vereség után holtan maradt a csatamezőn négyezer lovas és tízezer gyalogos katona, hét főpap, a főispánok többsége és a magyar főnemesség színe-java, II. Lajos király menekülés közben vesztette életét.
A vereség híre augusztus 30-án érkezett meg Budára, mire az immár özvegy Habsburg Mária királyné hanyatt-homlok menekült Pozsonyba. Sem ő, sem a kíséretében lévő országnagyok nem tettek semmilyen lépést az ellenség feltartóztatására, a védelem megszervezésére. Az előkelőségek példáját hamarosan követte a német polgárság is. Nagy Szulejmán török szultán szeptember 11-én vonult be a védtelenül maradt Buda várába, s falai között ülte meg a legnagyobb iszlám ünnepet, a kurban bajramot. Ezután kevéssé ünnepi napok következtek, Budát és Pestet is kifosztották, majd felgyújtották, a két város három napig égett.
A törökök szeptember végén hazaindultak, és a kortársak nagy meglepetésére nem hagytak hátra helyőrséget.
Szulejmán célja ugyanis a hadjárattal még nem az ország végleges elfoglalása volt, mert Buda túlságosan távol esett utánpótlási vonalaitól, megtartása aránytalanul súlyos áldozatokat követelt volna, harci cselekményekre pedig már idő sem maradt. Az újabb hadjáratok, a végleges hódítás azonban ezután már nem ütközött nehézségekbe: Magyarország déli határvonala megsemmisült, az ország nyitva állt a török seregek előtt.
1529. Lajos halála után a magyar rendek előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották, kettejük viaskodása a trónért tovább gyengítette az országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak.
A két magyar király 1538-ban Váradon titokban békét kötött, amely az ország keleti részét Szapolyainak, a nyugatit Ferdinándnak adta azzal a kikötéssel, hogy Szapolyai halála után az egész ország Ferdinándra száll.
Az idős és beteg Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), s tíz nappal később bekövetkezett halála után hívei – a Porta jóváhagyásával – a szerződést megszegve a csecsemőt választották királlyá. Ferdinánd ezután mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására Wilhelm von Roggendorf vezetésével, aki 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán is megindult Isztambulból, hogy úgymond megvédje pártfogoltja, János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és tönkreverték Roggendorfot.
A török fősereg 1541. augusztus 26-án érkezett meg a már felszabadított vár alá, amelyet szoros gyűrűbe fogtak, a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát a kezéből, de bevétele érdekében cselhez folyamodott. Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait (Fráter Györgyöt, Petrovics Péter temesi bánt és az ország leghatalmasabb főurát, Török Bálintot), számos más főurat és a budai magisztrátust, hogy „megtanácskozza velük Magyarország sorsát”. A meghívottak ugyan gyanakodtak, de a meghívást nem utasíthatták vissza.
1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet vonult a szultán sátrához, ahol a szívélyes fogadtatás után asztalhoz ültették a vendégeket.
Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára, akik a kulcsfontosságú pontok elfoglalása után az őrséget levágták vagy megfutamították, s szinte harc nélkül jutottak a vár birtokába. Szulejmán, miután jelentették neki Buda bevételét, elbocsátotta a magyar küldöttséget.
Török Bálintot azonban visszatartotta, a legenda szerint ekkor hangzottak el a híres szavak: „Ne siess uram, hátra van még a fekete leves” (mármint a kávé).
Őt a szultán magával vitte, s 1550-ben a Konstantinápoly közelében lévő Jedikula (Héttorony) börtönben halt meg. Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének második része, az Oda Buda! részletesen tárgyalja a vár elfoglalását.
Budát 1541. augusztus 31-én a Török Birodalom részének, vilájet (tartomány) székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-i ünnepélyes bevonulása után a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban (a Mátyás templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak. Magyarország három részre: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre szakadt, Erdélybe János Zsigmondot parancsolta a török. Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó, a keresztény hadaknak csak 1686-ban sikerült visszafoglalniuk a várost.
(MTI)
Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.org
