Evangélium Lukácsi könyvéből

Lukácsi Katalin szakrális környezetben adnáé be nekünk, hogy a homoszexualitás Istentől megálmodott szerelem. Téved.

Van az a fokú önértékelési válság, amikor az ember már mindent megtenne azért, hogy végre sikerüljön magára vonni a környezete figyelmét. Akár olyan dolgokkal is kacérkodik ilyenkor, amelyeket alapesetben, korábbi valójából kiindulva soha nem helyeselne. Lukácsi Katalin néhány hónapja, a holokauszt áldozatainak emléknapján – szerinte szolidaritásból – meztelen felsőtesttel pózolt. A politikával is kacérkodó hölgy most újra hírt adott magáról, és – bizonyos értelemben – ezúttal sem takargatott semmit.

Elle – a leszbikus

A hitoktatói múlttal is rendelkező Lukácsi Katalin ezúttal egy katolikus templom végében készíttetett magáról. A kép különlegessége ezúttal nem a fotóalany: a „néző” figyelmét most a kezében tartott újság címlapja vonja magára.

Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm…

Az Elle magazin szeptemberi száma valóban meghökkentő címlappal támad azokra (a többségre), akik szerint magától értetődő, hogy az apa férfi, az anya pedig nő. Ennek a normális családról alkotott képnek igyekszik kontrasztot állítani a Jordán Adélt és Székely Krisztát intim ölelésben bemutató borító a következő felirattal: „one love”.

Jogos

Sajnos mára életünk része lett, hogy ezeket a kellemetlenkedő impulzusokat, akár a legyeket, elhessegessük magunkról. A normalitás önvédelmi reakciója már-már természetes reflexünkké vált. A homoszexualitás valamilyen alattomos mesterkedés folytán mára kisebbségi csoportként lett definiálva. Jogokat kapott – vagy legalábbis szeretnék, hogy kapjon. Képviselői a szabadságukért, nemi hajlamuk elfogadásáért küzdenek – egyébként feleslegesen, hiszen mindkettővel rendelkeznek – a gyógyulás lehetőségének elfogadása helyett.

És itt van Lukácsi Katalin, aki úgy gondolja, hogy ha lefotózza magát a leszbikus párt propagáló magazinnal szakrális, egyházi környezetben, akkor elhitetheti bármely hitét jól ismerő és gyakorló kereszténnyel, hogy a homoszexualitás megélése belefér az egyház tanításába, egyáltalán: az Isten által megálmodott rendbe.

Ruhátlanul pózolt a holokauszt-emléknap „alkalmából” Lukácsi Katalin

One love

Látható azonban a képen egy nagyon igaz kifejezés, gondolat is. A magazin aktuális számának címe az egyetlen szeretetről beszél. A leszbikus párok együttélésének egyházi legalizálása nem evangéliumi aspektus – ezzel szemben a „one love” teljesen az. Pál apostol szavaival élve: „ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek” – olvashatjuk a Filippiekhez írt levélben, ahol a szent író ezt a szeretetet összeköti azzal az érzülettel, amely Krisztusban volt.

Vagyis úgy kell tudnunk szeretni, ahogyan Krisztus szereti az egyházat. Nincsen kétféle szeretet. Egyetlen szeretet van. Ez azonban nem pusztán érzelmeken alapul, és nem a szexuális vágyak féktelen kielégítésében érhető tetten. Ez az a fajta szeretet, amely igazságos és egyszerre irgalmas. Az irgalma pedig a végsőkig elmegy: folyamatosan újabb esélyt ad az embernek, hogy visszatérjen az Isten által megálmodott legtökéletesebb útra, amelynél jobb nem is létezhet. Sajnos ez a bibliai szellemiségű szeretet ma sokaknál már az ítélkezés kategóriájába tartozik, és üldözendő.

Hittanból egyes, leülhet!

A hitoktatáshoz szükséges ismeretekből már elég sok elpárolgott az utóbbi időkben Lukácsi Katalin fejéből. Azonban ez nem hőkölteti meg őt, inkább vérmes „hithirdetővé” teszi.

Új igéket és trendi igazságokat kezd osztani – mintegy egyházi tekintéllyel, templomi díszlettel a háttérben – az Elle magazin leszbikusok „szerelmét” reklámozó, a társadalmat erre a kreált, élettelen életmódra érzékenyítő liberális evangéliumoskönyvéből.

Jelezném: ezt sem vettük be. Legfeljebb megint egy jót nevettünk Lukácsi Katalinon.

Gável András

 

 

Radnóti Zoltán főrabbi: Lukácsi Katalin hatásvadász képével elvonta a figyelmet a holokauszt emléknap üzenetéről

A kiemelt kép forrása: Lukácsi Katalin (Facebook)

Iratkozzon fel hírlevelünkre