Orbán: Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta: ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.

Mindenkit be tudunk oltani, 8 millió vakcina van a raktárainkban

– jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva: ha valaki jelentkezik, az egy héten belül biztosan megkapja az oltást.

Bár ezen a hétvégén az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a felhőtlen ünneplésé a terep, közben készülni kell arra, hogy „a negyedik hullám (…) kopogtat az ajtón”.

A legerőteljesebben és leghangosabban nem is a mi ajtónkon”, hanem a környező és a nyugat-európai országok ajtaján, de a tavalyi helyzethez hasonlóan Magyarországot sem fogja elkerülni a negyedik hullám. Csak az oltás ment életet, mondta a miniszterelnök.

Nyugdíjprémium

Orbán Viktor jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de az az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.

Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Ezért az emberek büszkék lehetnek magukra, ugyanakkor a kedvező növekedési adatban a kormánynak is szerepe van – jegyezte meg.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Orbán Viktor Facebook-oldal

Iratkozzon fel hírlevelünkre!