Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában – közölte a helyi sajtó szombaton.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerint a negyedik hullám, amely már kezdetét vettek Szlovéniában, ugyan olyan erős lesz, mint a korábbiak.

Szombatra 388 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon senki sem halt meg. A koronavírusos betegek közül 66-an vannak kórházban, 15-en közülük intenzív osztályon.

Az országnak több mint fele még beoltatlan

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 971 753-an kaptak védőoltást, közülük 871 578-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 41 százaléka.


Hirdetés

A kormány módosított a nemzeti oltási stratégiáján, és immár háromszori oltást javasol. Először a legyengült immunrendszerű és a szervátültetésen átesett betegek, továbbá az idősotthonok lakói, majd a 60 év felettiek kaphatják meg a harmadik, emlékeztető oltást.

Védettségi kell szinte mindenhez

Az országban a szolgáltatások igénybevétele, a rendezvények látogatása és több munkakör betöltése is védettségi igazoláshoz kötött. Hétfőtől megszűnik az ingyenes tesztelési lehetőség, az állam csak azok számára fedezi a gyors antigéntesztek költségeit, akiknek erre munkavégzéshez van szükségük. Többek között az egészségügyi-, a szociális és idősotthonok, valamint a nevelési- és oktatási intézmények dolgozóinak.

A kormány egy héttel később lépteti csak életbe azt a rendeletét, amely a határátlépés szigorítására vonatkozik. Augusztus 13-a helyett 29-től kell védettségi igazolást felmutatniuk a határon azoknak, akik csak átutazóban vannak. A szigorítás alól kivételt képeznek a 15 év alatti kiskorúak, a határmenti ingázók, azok, akik ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel rendelkeznek Szlovéniában, továbbá a nemzetközi fuvarozók.

Délen is súlyosbodik a helyzet

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 505 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 369 ezret. A Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8298-ra emelkedett. Kórházban 258 beteget ápolnak, közülük 34-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 694 827-en kaptak védőoltást – a jogosultak 41,7, a felnőtt lakosság 50,1 százaléka -, közülük 1 576 504-en már a második adagot is felvették.

(MTI)

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb