Harcolni az igazságért?
Pénteken ünnepeltük Boldog XI. Ince pápát, aki kereszteshadat szervezett. Manapság azt szokás mondani, hogy az Egyház bűnei közé tartozik a keresztesháború. Korunkra jellemző, leegyszerűsítés ez, amely nem igazán gondol bele abba, hogy mit is jelentettek ezek a háborúk annak idején. Már most érdemes leszögezni, hogy voltak túlkapásai a kereszteshadaknak, amelyekért nem véletlenül, bocsánatot is kért Szt. II. János Pál pápa. Sajnos, mivel a hadakat is emberek alkották, voltak bűnös, olykor nagyon súlyos cselekedeteik is.
Azonban, maga a keresztesháború egy defenzív háború fajta, amelynek célja és lényege, hogy a muszlimok által megszállt, és sanyargatott területek keresztény, és olykor zsidó lakosságát felszabadítsák.
Ez azt is jelenti, hogy a szándéka és célja jó volt. Amikor Budapesten élve szidom a kereszteshadakat, talán jó lenne belegondolnom abba, hogy ezekben a hetekben fogjuk ünnepelni nem csak azt a pápát, akinek a szabadságunkat köszönhetjük, hanem azokat a győzelmeket is, amelyek által hazánkban is elindult a felszabadulás, és véget érhetett a török vész.
A háborúkat a békét kedvelő emberek nem szokták szeretni. A kereszténység vágya és szándéka is eredendően a békére irányul. Azonban maga Jézus is mondja, hogy van, amikor fel szabad, vagy fel kell vennünk a harcot az igazság és az emberek védelmében. Természetesen, ha igazságos háborút akarunk vívni, ha van is olyan, az biztosan arányosnak kell, hogy legyen.
Nem mehetek karddal az ellen, aki csupán a szavaival ostromol engemet. Azonban keresztényként is jogunk van az önvédelemhez. Fel szabad szólalni azok ellen a folyamatok ellen, amelyek a világunkat rombolják, vagy a hitünket, pláne az életet támadják.
Érdekes kérdés, hogy miként lehet keresztényként ennek a világnak a javaihoz viszonyulnunk. Az egyik biztos pont, hogy a szívünkkel nem szabad elköteleződnünk ehhez a mulandó világhoz. Az is biztos, hogy munkálkodnunk kell ennek a világnak a felemelkedésén. Nap, nap után kell keresnünk azt a törékeny egyensúlyt, amely ebben a világban igyekszik a maradandókhoz hidakat építeni. Szent István királyunk felajánlotta a koronát, s vele az országunkat Istennek. Ez a felajánlás, ez az összekapcsolódás az, amit nekünk is keresnünk kell. A Szűzanyát az égbe emelte Isten, benne az anyagi világ átlényegülésének tanúi lehetünk. Valahol ide van meghívva minden, ami az emberi természethez tartozik.
A keresztény ember többre értékeli a lelki javakat, mert azok Istenhez tartoznak, de nem veti meg a testi valóságot sem, mert a test a Szentlélek temploma. A hívő ember átlényegíti magában a mulandóságot.
Amikor emlékezünk arra, hogy voltak emberek, akik életüket áldozták miértünk, hogy mi szabadon kereshessük a kapcsolatot Isten felé, talán jó hálát adva imádkozni, beteljesíteni azt a szabadságot, amit kaptunk. Innen nézve puszta képmutatásnak tűnik megvetni és eleve rossznak nevezni a keresztesháborúkat, hiszen mi magunk is abból nyertünk békét.
Molnár Miklós
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
