A vélemény és annak uralma
Hasonló jelenség figyelhető meg a tudományosság és a vélemény között is. A lényeg, hogy amíg az ember hétköznapi életét (amely definitíve a profán) szentté igyekszünk tenni (vagyis úgy igyekszünk megélni, mintha érinthetetlen lenne és megkérdőjelezhetetlen), addig mindent, ami Isten világához tartozik, vagy az Ő nyoma a világban, igyekszünk szétmarcangolva vizsgálni és megkérdőjelezni. Így lett egyébként az egyén véleménye is szent, a tudományos tényekkel szemben.
Tulajdonképpen, miután arcon köptük az őseinket a véleményükkel együtt, most már biztosak vagyunk abban, hogy a mi nézeteink megkérdőjelezhetetlenek, és mindegyikük, egyenként tiszteletben tartandó és megőrzendő.
A hétköznapi életben éppen úgy, mint a nagyobb közösségi összefüggésekben is, van egy alapvető elvárás, hogy mindenkit hagyjunk meg a maga hitében és álomvilágában. (Persze, a „mindenki” itt azokra vonatkozik, akik egy követ fújnak velünk!) S bár a vallásszabadság valóban fontos dolog, mégis az emberi vélemények gyakran rombolóan hatnak a másik személyre, vagy éppen a társadalom egységére. Valahogy mindenki felháborodik, ha a másik megkérdezi őt véleménye alapjairól. Persze, a megalapozatlan és bizonytalan véleményekre való rákérdezés mindig félelmet szül a nézet képviselőjében, ami, pedig agressziót eredményez! – Ez az egyik legtermészetesebb folyamat az éretlen személyiségben. Ám, itt is nagyobb már a baj ennél! Gyakran, ugyanis a tudományos kutatások, vagy éppen ítéletek is alárendelődnek a vélemény megingathatatlan elképzeléseinek! Valahogyan a társadalomban az egyéni vélekedés túlhatalmat kapott, amelyet ma már megkérdőjelezni sem szabad…
Amennyiben szeretnénk, hogy egyszer helyreálljon a rend az életünkben, érdemes lenne elkezdeni gondolkodni a megoldás lehetőségein!
Az egyik megközelítési lehetőség, hogy a probléma létrejötte felől indulunk, vagyis a relativizmustól. Ez esetben meg kell értenünk, hogy mi volt az oka annak, hogy ez az irányzat ilyen népszerűvé vált, benne felfedezve azokat a hibákat is, amelyeket a korábbi hatalmi (és akár egyházi) kommunikáció is elrontott! Ebben a cikkben nem lehet feltárni az egész folyamatot, amely valahol a reformációban született meg, aminek a hátterében pedig pl. a párbeszéd hiánya is jelen volt. Ezért lehetett olyan eredményes a jezsuiták tevékenysége, akik disputákkal orvosolták ezt a hiányt. A másik lehetőség, hogy azt vizsgáljuk, mint egyén mit tehetünk ez ellen a jelenség ellen! Ehhez az kell, hogy pl. a saját ismereteinket biztos alapokra építsük, valamint azokat tisztán tudjuk feltárni a másik számára.
Ezek után alázattal, de megfelelő határozottsággal kell szembe szállni azokkal a tendenciákkal, amelyek életben tartják a vélemény diktatúráját.
Ehhez egy nagyon jó eszköz az, ha beszélünk róla, kérdéseket teszünk fel, vagy éppen igyekszünk feltárni a személyes motivációkat is a biztosnak és megingathatatlannak előadott vélemények mögött, hogy ez által, megtaláljuk a valódi kérdéseket, bizonytalanságokat, s azokra valódi válaszokat adjunk.
Végül, mert ez a cikk kereteknek kell, hogy megfeleljen, már csak annyit tennék a problémához hozzá, hogy mindennek az eredőjéhez érdemes fordulnunk:
vissza kell állítanunk a rendjét és a tiszteletét a szentnek és a profánnak.
Mind a kettőnek az őt megillető tiszteletet meg kell adnunk, de megfelelően szét is kell választanunk őket! Ha bennünk helyreáll a rend, lassan a világban is elindul majd ez a folyamat!
Molnár Miklós
Miklós atya további írásai ide kattintva olvashatók.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
