Farmeres, tornacipős fiúalak a templom ólomüveg ablakán

Az olaszországi Molfetta település San Giuseppe templomában avatták fel az első olyan ólomüveg ablakot, amelyen a Ferenc pápa által tavaly boldoggá avatott, 15 évesen elhunyt Carlo Acutis látható.

A Domenico Cornacchia püspök által hónapokkal ezelőtt felavatott ólomüveg ablak a 15 évesen elhunyt boldog Carlo Acutist ábrázolja, amint farmerben, tornacipőben, piros széldzsekiben és hátizsákban sétál. A festett üvegen – a közeli ablakok szentjei, Néri Szent Fülöp, Szalézi Szent Ferenc és Bosco Szent János„társaságában” – mosolyog, arckifejezése örömről árulkodik. Egy kortárs kamasz, aki a közösségi hálózatokon keresztül közvetítette az evangéliumot.

Meglepő, hogy egy ilyen ablak díszíti a templomot – írja az Aleteia –, hiszen megszoktuk, hogy az ólomüveg ablakok hagyományos, színes díszítésűek, és általában a Szűzanyát, az evangélistákat vagy magát Jézus Krisztust ábrázolják.

A molfettai San Giuseppe-templom alaprajza latin kereszt alakú, kétoldalt egy-egy hajóval. Négy kápolnája van. A templomban a szalézi üzenetet képviselő szentek és boldogok képei találhatók, amelyeket egy olasz művésznő, Maria Bonaduce készített. Az ólomüveg ablakok hagyományos módon, szájjal fújt színes üvegből készültek.

A képen Carlo egy kanyargó úton jár, ami fájdalmas életútját jelzi. Hátizsákot visel, amelyben egy laptopot – a tanúságtételhez szükséges eszközét – hordozza. Az Eucharisztia világítja meg, amely napként vezeti őt.

Az olasz fiú, nagyon fiatalon, 2006-ban halt meg leukémiában. Élete során nagy rajongója volt a videójátékoknak, és létrehozott egy honlapot, ahol az eucharisztikus csodákat népszerűsítette. Assisiben avatták boldoggá 2020. október 10-én. Neki tulajdonítják egy brazil fiú csodálatos gyógyulását.

A boldoggá avatott fiú farmert és sportcipőt visel

Iratkozzon fel hírlevelünkre