Párbaj, mindörökké

Caeleb Dressel a következő körben fél másodperccel megfejelte ezt. „Caeleb világcsúcsára fáj a fogam…”, jelentette ki Kristóf. „Egy ilyen ellenfél a lejobbat hozza ki belőlem, remélem, ez kölcsönös…”, foglalta össze Calaeb. „Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem érhet el semmit”. Ezt pedig még maga Michelangelo mondta.

S, akkor a döntő… Dressel rajtja tökéletes, sőt, övé talán a világ legtökéletesebb rajtja, a falhoz persze elsőnek ér, a forduló után talán egy testhosszal is vezet… „visszafelé” viszont Milák úszik az egész mezőnyből a legjobban, a vége előtt 10 méterrel mintha be is érné az amerikait… de, nem, a benyúlás Caelebnek jön ki.

Világcsúcs kellett Kristóf legyőzéséhez, miközben Milák maga is Európa-csúcsot száguldott!

Fél másodpercet javított a legjobbján, először került 50 másodperc alá.

„Ez volt életem egyik, ha nem a legkomolyabb csatája. Jól megkergettem Caelebet… százon tudok versenyezni, hiszen van egy ellenfelem, kétszázon csak magammal küzdök.”

– értékelt a tökéletesen elégedett és boldog Milák.

Milák és Dressel – a Michael Phelps után időszak két csodálatos bajnoka. Annak idején biztosak lehettünk benne, hogy Phelps egy másik bolygóról érkezett, erre tessék, kétszázon a „mi fiúnk” döntötte meg a világcsúcsát, százon a zseniális amerikai. A beérkezés után mindketten azonnal a táblára néztek, aztán mindketten csak mosolyogtak, s az amerikai egy végtelen szimpatikus mozdulattal magához húzta Kristóf kezét, és a magasba emelte.

Ebben a pillanatban vált közöttük véglegessé a kötelék, ami most már soha nem szakad el, bárhol is készüljenek és edzenek, összefűzi őket egy láthatatlan ezüstszál, ha egyikük gyötri magát, attól a másik is jobbá válik, a távoli vetélytárs erőfeszítése fogja őket még előrébb hajszolni. Mostantól a Sors riválisokká választotta ki őket, s tudják, senkitől nem tanulhatnak olyan sokat önmagukról, mint a legelszántabb ellenfelüktől.

Szurmai János

Kiemelt képünk forrása: MTI/Kovács Tamás